5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálTudományos élményközpont lesz az állatkertben!

Tudományos élményközpont lesz az állatkertben!

Különleges oktatási központot alakítanak ki a pécsi állatkertben, ahol a közeljövőben élményközpontú, speciális, nem megszokott – és nem utolsó sorban ingyenes – természettudományos tanórákra ülhetnek majd be a régió diákjai.

A másfél éve megnyitott felújított pécsi állatkert tovább bővül a közeljövőben, ugyanis a zoo-ban nemsokára kialakítanak egy természettudományos élményközpontot, melynek célja, hogy a régió diákjai olyan természettudományos, élményalapú, közel sem a megszokott tantermi szituációkra épülő oktatási programokban vehessenek részt, melyeknek köszönhetően a természettudományos tantárgyak sokkal kézzelfoghatóbbá és szórakoztatóbbá válnak számukra.

Hoppál Péter és Őri László mutatta be az élményközpontot

Az élményközpontot – mely egy négyéves pályázati program keretében jön létre – és a hozzá kapcsolódó programokat, valamint infrastruktúrát egy uniós pályázaton elnyert félmilliárd forintos támogatásból alakítják ki az állatkert üres termeiben.

A pályázaton nem csak az állatkert nyert, a zoo egy új pécsi konzorcium, a Dél-Pannon Múzeumokért Egyesület tagjaként a Janus Pannonius Múzeummal közösen felügyeli majd a projektet és szervezi meg az élményközpont programjait. Sem az állatkertnek, sem a múzeumnak nem kell önerőt biztosítania a központ kialakításához és az oktatási programok megvalósításához.

A mecseki természettudományos élményközpont kialakításáról szerdán tartott sajtótájékoztatót a városházán Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Őri László, Pécs alpolgármestere.

Tovább bővül az állatkert!

Hoppál Péter kiemelte, hogy az élményközpontban többek között új, nem formális, élménypedagógiai módszerekkel tanulhatnak a diákok a környezetvédelemről, biológiai, fizikai, kémiai témákról. Mindezzel a céljuk az, hogy ezeket a tantárgyakat népszerűsítsék a fiatalok körében. Hozzátette, hogy az egész országban a pécsi élményközpont pályázati projektje részesült a legnagyobb, maximális támogatásban. A politikus reményei szerint a projekt hozzájárulhat a baranyai megyeszékhely ökoturisztikai kínálatának és gazdaságának további bővítéséhez is.

Őri László elmondta, a tantermeket az állatkert látogatóközpontjában a négyéves program keretében az első év során alakítják ki és szerelik fel korszerű informatikai és technikai eszközökkel. Hozzátette, hogy az állatkert mérete tökéletesen alkalmassá teszi az intézményt arra, hogy a pályázatban elvárt követelményeknek maximálisan megfelelve, minden 21. századi igényt kielégítő élményközpont működjön az épületben.

A további 3 évben zajlanak majd az élményközpont programjai (az állatkertben, vagy múzeumi helyszíneken) melyekben több mint 13 ezer pécsi és Pécs környéki kisiskolás vehet részt térítésmentesen. A régió kisebb településeiről a gyerekeket (köztük hátrányos helyzetűeket) és kísérőiket is ingyen szállítják az élményközpontba buszokkal. A városvezető hozzátette, hogy a 4 éves program zárása után a múzeum és az állatkert tovább tudja folytatni az élményközpontban megkezdett munkát.

Az alpolgármester kitért az élményközpont felépítésének bemutatására is. Kifejtette, hogy a központban 7 darab fedett- és szabadtéri oktatási, illetve közösségi teret alakítanak ki. A helyiségekben legalább öt tanulói csoport és legkevesebb 40 diák fogadása válik egy időben lehetségessé. A különleges tanórákon természetesen szakemberek és helyi, elismert tanárok okítják a diákokat.

A központ kialakítása az őszi-téli időszakban indul, a munkálatok pedig nem zavarják majd a zoo működését.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő