Közgyűlés online

Minden bizonnyal az új, immár ötéves ciklus második rendes közgyűlése sem lesz mentes a pártpolitikai csatározásoktól. Már csak azért sem, mert a városi cégekkel kapcsolatban várhatóak döntések, s az önkormányzat két ingatlant is megvesz a honvédelmi tárcától. Az egyik éppen a sok éve üresen álló egykori tiszti klub a Király utcában. Online tudósítottunk a helyszínről.

Frissítve (15:19) – Vége

Két apróbb szerződésekkel kapcsolatban hoztak döntéseket zárásként. Csont nélkül átmentek ezek is. Ezzel véget ért a csütörtöki közgyűlés. Folytatás december 10-én, szerdán lesz. Köszönjük egész napos figyelmüket, búcsúzunk.

Frissítve (15:16) – Több térfigyelő

Két kamerát és átjátszókat vesz Pécs és együttműködik a Pannon Volánnal. A távolsági buszpályaudvaron lesznek ugyanis hamarosan a legújabb pécsi eszközök.

Vita nélkül csúsznak át az előterjesztések; már csak pár téma van hátra.

Frissítve (14:35) – Itt a karcsúsítás

Egy belügyminisztériumi rendelet 244 főben határozta meg Pécs számára a polgármesteri hivatal a tárca szerint szükséges létszámát. Mivel ma több mint 290-en dolgoznak az önkormányzatnál, első körben 30 fővel csökkentik a dolgozók számát. Ebben benne van a teljes apparátus, az adóiroda is. Az elbocsátásokra június 30-ig kerül sor; a városvezetés segít munkát keresni a búcsúzóknak, ígérte Páva Zsolt.

közgyűlés-nők

Vozár Pál azt sérelmezte, hogy az adóirodából is kirúgnak két embert, ráadásul a végrehajtási osztályról. Így nehezebb lesz beszedni azokat az adóforintokat, amelyeket nem akarnak vagy nem tudnak befizetni Pécsen. Azt is sérelmezte, hogy megszüntetik a roma és civil referensi állást a városházán. Feltette a kérdést, hogyan oldják meg ezeket a feladatokat?

Gyimesi Gábor (Jobbik) azt mondta: a városházán nagy munka zajlik, sokszor túlóráznak is. Szerinte gondokat jelenthet a működésben a karcsúsítás. Nem értette miért szüntetik meg a referatúra-rendszert, ha a Fidesz vezette be. Nemmel fognak szavazni.

Páva Zsolt úgy válaszolt: társadalmi referens lesz a roma helyett, ami csak névbeli változást jelent. Lovász István jegyző kitért arra: azért most döntenek, mert most indul az új ciklus, s a megváltozott körülményekre – több feladatot átvállalt az állam az önkormányzatoktól – reagálni kell.

Páva elmondta még: az adóhivatal vezetőjével beszélt az elbocsátás tervéről, tőle úgy értesült, a kieső emberek nélkül is el tudják látni feladataikat. A referatúra-rendszerről azt mondta, valóban ők vezették be, de az nem vált be, elismerik.

Frissítve (14:30) – Kérdezhetnek a képviselők

Fogarasi Gábor (Jobbik) az interpellációk között azt kérdezte, mi a helyzet a városháza aljában működő Murphy’s Pub tulajdonosával. Tudomása szerint ugyanis nem fizeti a bérleti díjat, illetve a közüzemi díjakkal is elmaradása van. Kiderült: összesen 25 millióval tartozik, idézte az írásban megkapott polgármesteri választ, de azt nem tudni, mi van a közüzemi díjakkal. Páva Zsolt elmondta: azóta egy töredékét törlesztette a bérleti díjnak a tulajdonos, ha továbbra sem fizet, kitessékelik a Király utcából a bérlőt. A szerződésbontásra akár már jövő héten sor kerül.

Keresztes László Lóránt (LMP) azt kérdezte, mi lesz a Magasház sorsa az új bírósági döntés után, illetve hozzájut-e a város a felgyülemlett 40 milliós építményadóhoz, amivel a Magasház előző tulajdonosa elmaradt? Páva Zsolt azt mondta, nem értenek együtt a bíróság ítéletével, a város fellebezett. Ma a helyzet az, mondta, hogy a város a bejegyzett tulajdonosa az épületnek, azaz eljárhat ebben a formában. Folytathatják a közbeszerzés lezárását, megkezdhetik a bontást; bíznak abban, hogy a bíróság megváltoztatja ítéletét. Páva azt is elmondta, Pécs annak köszönhette, hogy hozzájutott a házhoz, hogy a korábbi tulajdonos tartozik az építményadóval a városnak; a pénzt valószínűleg már nem látják viszont, derült ki szavaiból.

A szünetben páran meglógtak. Már hat a hiányzók száma a közgyűlési terem kijelzője szerint. Ha nem tudják igazolni, akár büntetést is kaphatnak. Egy új elképzelés szerint a képviselő részére kifizethető tiszteletdíjat 12 havi időtartamra 25%-al csökkenteni kell, ha a képviselő egy naptári évben a közgyűlésről vagy tagként a bizottság rendes üléseinek több mint egyötödéről hiányzott. Ha van orvosi igazolás, az nem számít bele a hiányzásba.

Frissítve (13:27) – ÖPE-különvélemények

Kővári János és Vozár Pál, az ÖPE két képviselője a szünetben tartott sajtótájékoztatót.  Kővári beszélt arról, hogy  ők minden településrészen felállítanának testületeket a részönkormányzatok helyett, sőt az ÖPE szerint minden választókerületben a megválasztott képviselők vezetésével lenne ilyen.

Kővári kitért rá, a városházi elbocsátásokkal 80 milliót spórol az önkormányzat évente, de a cégek tőkeemeléséhez járult hozzá, s több százmilliót ad ki a kezéből Pécs. Kővári szerint nem jó irányba indult el a városvezetés.

Kővári zárásként elítélte az utcai tüntetéseket, esetleges ellentüntetéseket, szerinte a választások a demokratikus vélemény-nyilvánítás eszközei.

Frissítés (13:00) – Ebédre várva

Pörögnek az előterjesztések: bizottsági ügyrendekről van szó. Hozzászólások nincsenek is, csak az elnökök mondanak egy-egy mondatot, unalmas a hangulat.

Korgó gyomorral nem könnyű a munka, ezt tudja mindenki. Hamarosan ebédszünet, bizonyára már várják a képviselők.

Szünet: fél háromig.

Frissítve (12:41) – Pécsé lesz a FEK és egy másik HM-es ingatlan

Most kerül terítékre a FEK megvásárlása egy másik honvédelmi tárca birtokolta ingatlannal egyetemben. Girán János alpolgármester elmondta: a tiszti klub előnye, hogy szerkezete jó állapotban van, központi helyen van és segítségével összekapcsolható a Király utca és a Mária utca. Hozzátette: a két épületet a Pécs Holding hasznosítaná.

Kővári János szerint megkérdőjelezhető, hogy az ingatlanok visszatermelik a 200 milliós ráfordítást. Gulyás Emil (MSZP) szerint veszélyes a vásárlás, mert az épület felújítására még költeni is kell. Ezzel együtt hozzátette: egyetért a vásárlással, de valami nagyon jó ötlet kellene a hasznosítására.

közgyűlés15

Páva Zsolt úgy reagált, egy ápolásra szoruló örökséget vesz birtokba a város a vásárlással, s az része a Király utca újbóli lendületbe hozására irányuló elképzeléseknek. Kitért arra, hogy az épületek közös udvara alkalmassá tehető parkoló funkció létrehozására is. Így megoldhatnák a Király utca környékének parkolási gondjait is.

Csizi Péter elmondása szerint  számos javaslata van a hasznosításra a gazdasági szférának is. A konkrét funkcióról szerinte később kell dönteni, és tíz évig tartott, hogy a kérdés a közgyűlés elé kerüljön a kérdés.

Végül 22 igennel, 3 tartózkodással, 3 nemmel döntöttek arról, hogy vásárolnak. 3000 négyzetméternyi területről van egyébként szó mindösszesen.

Frissítve (12:10) – Jön a Pécsi Mobilitási Központ

A Tüke Buszos előterjesztés kapcsán beszélt Girán János arról, hogy a tervek szerint a következő hónapokban felállítják a Pécsi Mobilitási Központot, amely minden, az utakhoz, közösségi közlekedéshez, felbontások koordinálásához kapcsolható koordinációs feladatot ellátna. A tervezés már zajlik, megvalósítás tavasszal várható.

Tíz perc szünet jön.

Frissítve (11:31) – Tüke Busz: hitelek, feszültségek, régi buszok – Plusz: majd meg kell venni a buszpályaudvarokat is

Girán János alpolgármester a Tüke Buszos előterjesztés kapcsán azt mondta, az utasok egyre elégedettebbek a felmérések szerint, s folytatni akarják a cég működésének javítását. Egyrészt megemelnék a Zrt. törzstőkéjét 50 millió forinttal 385 millióra, hogy a továbbiakban is legyen fedezete a fejlesztésekhez, a 200 milliós folyószámlahitel meghosszabbítását és újabb 100 millióval való kibővítését is tervezik. Emellett egy másik, 200 milliós beruházási hitel felvételére is felhatalmazást adnának.

Gulyás Emil szerint nem kellene megemelni a hitelkeretet, mert a cég azt nem tudja kitermelni. Kővári János azt mondta, ők sem támogatják újabb hitelek felvételét. Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője azt kérdezte, miként kezeli a városvezetés, hogy újabban feszültségek vannak a Tüke Busznál, az amellett működő szakszervezet és a cég között. Azt is kérdezte, mi lesz a korábbi Mercedesek bérlésével, az meddig folytatható?

Páva Zsolt azt mondta, három éve valóban majdnem összeomlott a közösségi közlekedés, most azonban, tette hozzá többen utaznak, jobb buszokon, több vonalon, kevesebb átszállással. A buszok egy részének eladása miatt kényszerül bérelni a mai napig az előző szolgáltatótól. Ezt az állapotot, ahogy lehet, megszüntetik. Ezért is zajlik a buszcsere program, mondta.

Csizi Péter országgyűlési képviselő is felszólalt a témában. Mint mondta, több mint másfél milliárdos NAV-büntetést szabtak ki a PK Zrt-re. A korábbi buszos cégre, amelytől ma bérelni kénytelen a Mercedeseket a Tüke. Éppen ezért vásárolnak új buszokat, hogy ne legyen probléma abból, ha az adóhivatal réteszi a kezét a járművekre. 

Azt kérte az MSZP-s képviselőktől, legyenek objektívebbek, ugyanis a NAV-büntetés nemcsak a buszokat fenyegeti, hanem az egyik buszpályaudvart is vissza kell vásárolnia Pécsnek hamarosan a PK Zrt. felszámolásakor. Ennek oka, tette hozzá, hogy a szocialista városvezetés alatt a kertvárosit kilopták Pécsről, ahogy még a megállók egy részét is a buszokkal.

Közgyűlés007

Frissítve (10:34) – Külsős cégbe viszik az egészségügyi igazgatási feladatokat

Januártól már nem a városház apparátusból lesz erre a célra ember. Kovács Ágnes (MSZP-Együtt-Sopianae) módosítóját is elfogadták, így a cégnek, amely évi 3,6 millió forintért dolgozhat, félévenként kell beszámolnia a tevékenységéről.

Frissítve (10:19) – Pétáv: díjazással új feb-tagok

A távfűtőnél három felügyelőbizottsági tag van, most két helyet töltenek fel; ők 2017 végéig 70 ezer forintos díjazás mellett dolgozhatnak. A társaságnál még egy bankhitel módosítása és a könyvvizsgálás kapcsán is döntöttek.

Egyelőre a nagy szócsaták elmaradtak, de ami késik, talán nem múlik. Álmos a hangulat a teremben annak ellenére, hogy alig lehet húsz fok.

Frissítve (9:58) – Mi legyen a peremterületekkel?

Egy új jogszabály miatt lehetetlenné vált a településrészi önkormányzatok működése, emiatt most két településrészi testületet választanának; Vasas-Somogy-Hird és Újhegy-Üszög jött szóba. Az ellenzékiek elhalasztották volna a döntést, de ezt a többség leszavazta. Páva Zsolt azt ígérte, tovább vizsgálódnak, milyen módon erősíthetik a külső területek képviseletét. Hozzátette: néhány hónap múlva rendeződhet a kérdés, ennek ellenére szünetet tartanak és átbeszélik a kérdést a képviselők Kővári János (ÖPE) kérésére. A szünet után Páva Zsolt bejelentette: létrehozzák a két városrész testületét, azt a többség támogatta, öt tartózkodás volt csak.

Frissítve (9:33) – Máris marják egymást a kéményseprés miatt

A rezsicsökkentés miatt a kéményseprői díjak is mérséklődtek. Emiatt Gulyás Emil (MSZP-Együtt-Sopianae) szerint elmaradhatnak a fejlesztések. Páva Zsolt nem értette, milyen fejlesztéseket végeznek a kéményseprők. Megszólalt a helyi kéményseprők egyik érdekvédője, aki szerint ugyan nehéz helyzetben vannak, keveset keresnek a kéményseprők, Pécsen nem veszélyezteti semmi a munkájukat.

Az ülésterem egyébként majdnem teljes. Az ellenzék részéről Kunszt Márta, korábbi MSZP-s alpolgármester, a DK jelenlegi képviselője hiányzik.

Frissítve (9:14) – Harminc embert kirúgnak a városházáról

Páva Zsolt polgármester napirendre kérte azt az előterjesztést, amely a városháza karcsúsításáról szól. Úgy tennék hatékonyabbá a polgármesteri hivatalt, hogy több területet összevonnak, így a dolgozók mintegy tíz százaléka feleslegessé válik.

Zárt ülésen tárgyalnak díjakról, közgyógyellátási kérdésekről.

Korábban írtuk:

Többek között csütörtökön döntenek a Tettye Forrásház Zrt, a Tüke Busz Zrt. és a Pétáv Kft. ügyeiről is, de szóba kerül majd az is, mire használná a város azt a két épületet, amelyet a Honvédelmi Minisztériumtól szerez meg az önkormányzat. Minden bizonnyal az ellenzékiek az első – mondhatni baráti hangvételű – ülés után ma kissé erőteljesebb hangot ütnek majd meg.

Az Összefogás Pécsért Egyesület máris jelezte, hogy a szervezet megkezdi közgyűlési sajtótájékoztatóit, amelyben a város fajsúlyos ügyeit szeretnék kendőzetlenül a pécsi választópolgárok elé tárni. Ők azt vallják, hogy a Közgyűlés döntései a pécsiekről kell hogy szóljanak, s nem az utcán, hanem a Közgyűlésben, a választott testületben kell érvényt szerezni a pécsiek érdekeinek. Ők várhatóan 13 órakor tájékoztatnak.

A munkát a sajtó kizárásával, zárt üléssel kezdik. Döntenek a 2014. évi Kalmár Rózsa-díj, Esztergár Lajos-díj, Aidinger
János-díj odaítéléséről s közgyógyellátási témákat vesznek elő.

Online tudósítunk a nap történéseiről.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés