5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálHiába akarják "lenyúlni" a tüntetőket?

Hiába akarják „lenyúlni” a tüntetőket?

A legutóbbi kormányellenes tüntetésen elhangzott, hogy legközelebb már az új évben, méghozzá másodikán este hatkor tartanak megmozdulást Pécsen. A mostani demonstráció már az ötödik volt a sorban, s úgy tűnik, hogy nem lankadnak a szervezők. Kákai László politológus szerint a tüntetők egy része már nem kíváncsi a politikusok mondandójára, az utóbbiak viszont sikertelenül próbálnak rátelepedni a tüntetőkre.

A legutóbbi pécsi megmozdulás egyik érdekessége volt, hogy felszólalt az eseményen Hadházy Ákos korábbi fideszes politikus, aki azonban immár az LMP antikorrupciós szakszóvivőjeként fogalmazott meg kritikákat a kormányzati politika ellen. A politikus élesen kritizálta a politikai elit tevékenységét, meggyöngítésükre azt javasolta, hogy destabilizálják a vezető politikai réteg lelkivilágát. Egy másik felszólaló egyenesen a jelenlegi ellenzéket is kizavarná a közéletből.

Keresztes László Lóránt1

Ezzel kapcsolatban kíváncsiak voltunk az LMP álláspontjára, miként vélekedik egyik társuk megnyilvánulásáról. Keresztes László Lóránt pécsi önkormányzati képviselő, a párt országos elnökségének tagja megkeresésünkre elmondta, hogy, Hadházy több dolgot is felsorolt, amit fontosnak tart, de az is elhangzott, hogy az egyik legfontosabb, hogy bízzanak egymásban.

– Ha a volt és a jelenlegi hatalom, a politikai elit azt látja, hogy a másik oldalon, az elégedetlenkedők megbíznak egymásban és együtt tudnak működni, akkor el fognak bizonytalanodni. Ez lenne a cél – mondta.

– Az LMP folyamatosan felhívja különböző ügyekre a figyelmet. Fontos, hogy ezek a mozgalmak éljenek és viruljanak,. Másrészről nem lehet célja senkinek, hogy destabilizálja az országot. A jelenlegi kormányhatalmat kell meggyengíteni, nem Magyarországot.

Kákai László politológus szerint  a tüntetők között nagy számban vannak olyanok, akik már nem kíváncsiak a politikusok beszédeire – hiszen ezeken a megmozdulásokon a politikai hovatartozásukat látható módon képviselő személyek is felszólalnak;; az LMP-n kívül a DK-hoz, ez egykori SZDSZ-hez, vagy éppen az MSZP-hez köthetőek.

– A tüntetők a teljes politikai elit teljesítményét utasítják el, az ellenzékkel együtt, nem kíváncsiak  rájuk – szögezte le, majd hozzátette, a mostani tüntetések vége is az lesz, hogy előbukkannak azok a politikusok, akik próbálnak politikai tőkét kovácsolni a mostani elégedetlenségből.

– Nem fog sikerülni nekik, mert elég kicsi a saját táboruk, ráadásul sokkal nagyobb a politikától való általános elfordulás mértéke a társadalomban, ami a bizonytalanokat a politikától való még nagyobb távolságtartásra kényszeríti. Bármennyire is szeretne az ellenzék ezen demonstrációkra rátelepedni, a kormánnyal szembeni elégedetlenséget nem tudják a maguk javára fordítani – fejezte be.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő