6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj helyen az ügyelet: jobb orvosnak, betegnek

Új helyen az ügyelet: jobb orvosnak, betegnek

Februártól újabb 20 százalékkal emelkedett az ügyeletben résztvevő háziorvosok és asszisztensek díjazása, emellett több fejlesztést is végrehajtottak Pécsett, így jóval korszerűbbé vált a mintegy 180 ezer embert ellátó rendszer.

– Mindez azt jelenti, hogy az ügyeleten dolgozó orvosok javadalmazása 2010 óta 50 százalékkal nőtt. Ez annak jele, hogy Pécs megbecsüli az orvosok és asszisztensek azon munkáját, amelyet értünk, pécsiekért végeznek a nap 24 órájában – húzta alá Pécs alpolgármestere, Őri László a háziorvosi ügyelet új helyszínén, a Janus Pannonius Klinikai Tömbben kedden délután.

Őri László elmondta: újabb fejlesztések történtek a pécsi és Pécs-környéki betegeket ellátó helyi ügyeleti rendszerben. Ezek érintik a dolgozókat és a körülményeket is.

Emlékeztetett rá, 2010-ben rendkívül alacsony díjazást kaptak az orvosok és az asszisztensek az ügyeletért, ezen az önkormányzat mindenképp változtatni kívánt. Így akkor 20 százalékos emelést hajtottak végre, amit később 10 százalékos béremelés követett, idén februártól pedig újabb 20 százalékos növekedést hagytak jóvá mind az orvosok, mind az asszisztensek számára.

– Bár az alapellátásban kötelező az ügyelet biztosítása, azonban fontosnak tartjuk, hogy a város ismerje el és becsülje meg az ebben dolgozó szakemberek munkáját – fogalmazott az alpolgármester, aki hangsúlyozta, ez a béremelési folyamat is azt jelzi, az önkormányzat mindig figyel az ügyeletet teljesítő orvosokra és segítőikre.

háziorvosi ügyelet őri 2
Őri Lászlónak Mácsainé Németh Erzsébet mutatta a pihenőt

Ezt mutatja, hogy idén egy újabb fejlesztés is elkészült. A Pécset és a környékbeli 38 települést ellátó ügyelet a Janus Pannonius Klinikai Tömbbe, közismert nevén a 400 ágyas klinika épületébe költözött. Itt az önkormányzat egy korszerű orvosi és gépjárművezetői pihenőt alakított ki,  ahol megfelelő körülmények között tölthetik a pihenőidejüket a szakemberek.

Mácsainé Németh Erzsébet, az Egyesített Egészségügyi Intézmények igazgatója arra hívta fel a figyelmet, 2011 óta a betegirányítás a mentőszolgálat szakmai vezetésével folyik, minden hívás oda fut be, s ott döntik el, mentő vagy háziorvos küldése szükséges-e. Azzal, hogy a háziorvosi ügyelet a 400 ágyas klinikára költözött, szintén jobban jártak a betegek, hiszen ha kell, ott az egyetem korszerű műszerparkja, diagnosztikai hálózata (röntgen, CT, ultrahang, MR) is rendelkezésre áll, a súlyos esetek osztályra is kerülhetnek. A pécsi ügyeleti rendszer egyébként évente 14 ezer felnőttet és 12 ezer gyereket lát el, ellátási körében 180 ezer ember él.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő