8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚj szórakozóhelyek nyíltak a belvárosban

Új szórakozóhelyek nyíltak a belvárosban

Az elmúlt hónapokban egyre több új szórakozóhely nyílt Pécsett. Van köztük diszkó, kávézó és kocsma is.

Sokan húzták le a rolót az elmúlt években a pécsi belvárosban, de szerencsére többen vannak azok, akik tartják magukat. A helyzet még inkább javulni látszik, ugyanis az utóbbi időben számos új hely nyílt. Ezekből válogattunk.

Aminek még kell egy kis idő

A Kako Café nevű, keleti hangulatot idéző bár októberben nyitott a Király utcában. A kávézót két afgán unokatestvér üzemelteti, akik mindenképp szerettek volna egy ilyen stílusú helyet nyitni a városban.

kakaó3
Keleti hangulat várja a vendégeket

– A hétvégék nagyon jók, de a hétköznapok még sajnos gyengék, be kell indulnia a helynek – mondta Boda Zsolt, pultos-felszolgáló. – Kedvezményekkel, bor- és pálinka kóstolókkal, illetve különböző akciókkal próbálunk imponálni a vendégeinknek – teszi hozzá. Valentin-napra is teljes gőzzel készülnek.

Azok, akik betérnek a Kakoba a csokis és banános sört is kipróbálhatják, csocsózhatnak, hétvégente pedig a hastáncosok ringó csípőinek kerülhetnek a bűvöletébe.

Ami már beindult

A Lezser bárkonyha áprilisban debütált a Király utca- Széchenyi tér sarkán, ott, ahol előtte évekig egy „szellemkocsma” volt (amit ugyan béreltek, de nem üzemeltettek). Éppen ezért voltak, akik óva intették a tulajdonosokat a nyitástól.

lezser4
Pesti dizájnnal csábítanak

– Mielőtt megnyitottuk a bárkonyhát, felmértük a többi pécsi üzletet, illetve, hogy mi a hiány – fogalmazott Bolla Dávid, üzletvezető. – A dizájnt és az étel-ital választékot pesti minta alapján alakítottuk ki, a külföldiek például imádják az ilyen jellegű éttermeket. Olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ami újdonság, viszont nem lóg ki a sorból – tette hozzá.

A Lezser rögtön a nyitást követően beindult, sikere azóta is töretlen. Most ők is a Valentin-napra készülnek, külön figyelmet szentelve a dekorációnak és az ünnepi menünek.

A Jam Döner és Pizza ugyan már nyitva van egy ideje a Ferencesek utcájában, azonban népszerűsége még csak nyár óta tart. A finom, helyben sütött tésztának egyre kevesebben tudnak ellenállni.

jam2
A helyben sült tésztától különleges a döner

– Azért mertünk belevágni, mert egyetemi város lévén Pécsen sok magyar és külföldi diák tanul, akik reményeink szerint állandó vendégeinkké válnak – magyarázta Czakó-Budai Annamária, üzletvezető. – Azonban még kevesen ismerik a helyet, sajnos, de úgy gondolom, aki egyszer megkóstolja valamelyik ételünket, visszajön.

Ebédidőben a környéken dolgozók körében népszerű a hely, minden más időpontban a diákok töltik meg az éttermet.

Új szórakozóhelyek is próbálkoznak

Minden hétvégén ingyenes belépéssel várja a bulira éhes fiatalokat a Széchenyi tér legújabb szórakozóhelye, a Cortés. Pénteken International Student Partyn tombolhat bárki, aki betöltötte a 18-at. Szombaton este éjfélig pedig a hölgy vendégeket lepik meg egy ajándék koktéllal.

cortes2
Ingyenes belépéssel, ital akciók

A szintén újonnan nyílt Ikon Club és Bárban leginkább az rnb és a house zene kedvelői szórakozhatnak pénteken és szombaton, a Jókai téren. Ingyenes belépéssel és különböző italakciókkal kedveskednek vendégeiknek.

Némi csendespihenő után újra megnyitott a Szalaiusz Klub, immár Szalaiusz Blues & Jazz Clubként. Itt azokat várják elsősorban, akik szeretik a blues-t és a jazz-t, illetve hol halkabb, hol hangosabb zene mellett szeretnek egy jót sörözni vagy enni az egzotikus melegszendvicseket.

szalaiusz
Majd’ minden este szól a zene.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő