Új üzemet vett a BAT Pécsett

Londonig mentünk, mire a BAT hivatalosan is megerősítette, több mint 10 ezer négyzetméteres ipari csarnokot vásároltak Pécsett. Az viszont egyelőre üzleti titok, hogy mire akarják használni a volt Elcoteq Finn utcai telepét. 

Tévedett a Dunántúli Napló, amikor a napokban azt írták, nem fejleszt a BAT Pécsett és a cég cáfolja az erről szóló értesüléseinket.

Mint arról lapunk beszámolt, a BAT 180 fős leépítésre készül országszerte, de ez nem érinti a pécsi gyárat – erősítette meg lapunknak a Pécsett 400 dohánygyári alkalmazottat foglalkoztató cég médiaigazgatója, Győri Krisztina a múlt héten.

Akkor azt is megkérdeztük, mi igaz azokból a piaci információkból, miszerint a cég fejlesztene Pécsett, igaz-e a hír, hogy ide helyeznék át a BAT hazai központját Budaörsről. Azt is megkérdeztük, igaz-e, hogy a vállalat az Elcoteq korábbi telephelyén, a Finn utcában kívánna terjeszkedni?

Még nem tudni, mit akar a BAT a falakon belül...
Egyelőre nem árulja el a cég, mi lesz a falakon belül.

Válaszokat akkor nem, cikkünk megjelenése után viszont kaptunk Tóth Attilától, a cég vállalati kapcsolatok és szabályozási ügyek osztályának vezetőjétől. Ő cáfolta, hogy áthelyeznék a központot, viszont a Finn utcai üzemcsarnok megvásárlásáról nem nyilatkozott.

Kénytelenek voltunk a dohánycég londoni központjáig menni, akik azonban nagyon kézségesek voltak. Végül a BAT hivatalosan is megerősítette, fejlesztenek Pécsett, és megvásárolták a 8-10 ezer négyzetméteres Finn utcai üzemcsarnokot.

– Valóban megvásároltuk az ingatlant a közelmúltban, ezt meg tudom erősíteni. A létesítménnyel kapcsolatos terveink azonban üzleti titkot képviselnek; azokról nem beszélhetek – mondta Tóth Attila. – Abban a pillanatban, amikor a projekt elér egy bizonyos stádiumba, a nyilvánosság elé állunk. Erre a jövő év elején, január vége, február eleje körül kerülhet sor – tette hozzá az osztályvezető.

Logisztikai központ jöhet Pécsre?

Gazdasági szereplők szerint a legvalószínűbb, hogy logisztikai célra akarja használni a telepet a BAT.

Síkfői Tamás, a pécsi iparkamara titkára is ezt valószínűsíti. Szerinte a belvárosban évtizedek óta működő gyár eleget termel, ráadásul folyamatosan fejlesztették is.

– Véletlenek nincsenek; nyilván egy több ezer négyzetméteres csarnok fenntartási költségeit nem fizeti majd feleslegesen a cég; azt biztosan használni fogja. A tendencia is inkább az volt Pécsen eddig, hogy a vállalatok igyekeztek megszabadulni nem használt hatalmas létesítményeiktől, a Sole-MiZo például lebontotta a Tüzér utcai tejgyár egységeit – tette hozzá Síkfői.

Síkfői úgy véli, a megváltozott kereskedelmi szabályok miatt – tizedannyi helyre, kevesebb dolgozóval szállít itthon dohányt a cég – a raktározási kapacitását erősítheti a vállalat.

Hirdetés

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. felszámolás alatt könny hozzá jutni ö csak egyedül volt ajánlat tevő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  2. Ki olvas még egyáltalán Dunyhántúli Nyalót? Unalmasabb mint egy agrárlap, színvonala meg nincs! Tanácsi és tanyasi újság marad mindig, amíg meg nem szűnik végre.

  3. Termelés lesz késő tavasszal indul.A Honsa folyamatosan vesz fel embereket.A vége 350 fő lesz.

  4. Sziasztok mikor lesz valami ebből a helyből mert jó lenne már egy új munkahely az embereknek mert sok a munkanélküli !

  5. Gyártás-termelés lesz! “Alternatív” dohánytermék fog készülni a finn utcában.

  6. A Jabil nem vett meg semmit az elcoteqtől. A Finn utcai gyára mellett vett egy épületet azt újította fel. A flextronics vett valamit a szilva utcaiból de nem tudok róla hogy ott az működne.

  7. A Napló egy vicc. Hazudnak, demagógok és depresszió újságot csinálnak. Szerencsére hamarosan kihal az olvasótáboruk.

Comments are closed.