10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÚjabb baptista segélypont nyílt Pécsen

Újabb baptista segélypont nyílt Pécsen

A Király utcában nyílt meg a Baptista Egyház második pécsi Segélypontja, ahol a rászorulók számára kínálnak jó állapotú használt ruhákat, játékokat, bútorokat. Az irodában 15 hajléktalant foglalkoztatnak.

Ünnepélyes keretek között adták át a Király u. 50. alatt lévő új baptista segélypontot Pécsen. A megnyitón Őri László alpolgármester elmondta, a város kiemelt figyelmet fordít a szociálisan rászoruló pécsiekre.

baptistapont, hl5
Őri László szerint közösséget teremt a segélypont

– A Kertvárosban már sikeresen működő segélypont mintáján felbuzdulva tűztük ki a célt, hogy a belvárosban is legyen egy olyan hely, ahová munkaidőben bárki betérhet és adományként adhatja át feleslegessé vált, de jó állapotban lévő ruháit, játékait, bútorait, egyéb eszközeit. A tapasztalatok szerint nem csupán a rászorulók térnek be az adománygyűjtő helyekre, hanem olyanok is, akikben megmozdult az együttérzés, hiszen sokan viszik be feleslegessé vált holmijukat. Ez egyfajta közösséget is teremt, hiszen megmozgatja az embereket. Ezért volt fontos, hogy ne csak Kertvárosban, hanem a belvárosban is legyen egy ilyen iroda – hangsúlyozta a városvezető.

A politikus külön örült annak, hogy a baptista egyház egy olyan program keretében indította el az új adománygyűjtő pontot, amely során 15 pécsi hajléktalan személynek tudnak munkát biztosítani.

baptistapont, hl2
Bárki leadhatja felesleges, de jó állapotú holmiját

– Ebből a szempontból is mintaértékű ez a program, hiszen Pécsen a hajléktalanok foglalkoztatása érdekében a város szervezésében már elkezdődött egy mintaprojekt, amely nagy sikert hozott, hiszen varrodában is dolgoznak fedél nélküliek, akik a közterületen dolgozó társaik számára varrnak munkaruhát. A baptista egyház jóvoltából most itt egy újabb lehetőség, hogy az adománypont működtetésébe és az ahhoz kapcsolódó feladatok ellátásába hajléktalanokat vonjanak be. Ez egy olyan út, amely mutatja azt is, hogy lehet kiút a hajléktalanságból – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő