Újra nyitva a legendás pécsi Szerecsen Patika!

Ismét látogathatóvá vált Pécs legidősebb, legpatinásabb üzleteinek egyike, a Szerecsen Patika, avagy Sipőcz-patika – ahogy a pécsiek ismerik. A Janus Pannonius Múzeum kötelékében újranyílt helyiségekben muzeális, felbecsülhetetlen értékű gyógyszerészeti eszközök láthatóak. Szeptembertől pedig a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karával együttműködve ide is ellátogathatnak majd a hallgatók.

Az Apáca utcai Szerecsen Patika évszázados, regényes történetéről külön cikkben már megemlékeztünk. Az utóbbi évtizedek hányattatásai után most a nagyközönség újra szabadon megtekintheti a patinás régi mozsarakat, üvegeket, mérlegeket.

Őri László, Pécs alpolgármestere a megnyitón elmondta, egy közösség erejét az is mutatja, hogy mennyire képes megőrizni saját értékeit, mennyire tud emlékezni elődeire és ápolni hagyományait. Ennek remek példája a mostani megnyitó is, ahol Pécs egy sok száz éves, patinás üzletét adták át a helyieknek és minden idelátogató turistának.

Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója és Őri László alpolgármester

– Mikor a múlt év végén nyilvánvalóvá vált, hogy új utakat kell keresni az üzlet sorsát illetően, idén januárban fontos párbeszédbe kezdett a városvezetés a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karával. Világossá vált, hogy a Szerecsen Patika értékeit a pécsieken kívül meg kell ismertetni a kar hallgatóival is. A létrejött megállapodás szerint ezentúl különböző kurzusok keretén belül ellátogatnak ide a leendő gyógyszerészek – mondta Őri László.

A patika persze nem csak oktatási célokat szolgál, hanem – azáltal, hogy a Janus Pannonius Múzeum kötelékébe fogadta a gyűjteményt – múzeumként is látogatható bárki számára.

Új tábla is kikerült az épület falára

Az alpolgármester hozzátette, kezdeményezni fogja, hogy a Szerecsen Patika a helyi értéktárba is bekerüljön.

Perjési Pál, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja szerint az esemény nem csupán a múzeum és a város öröme, az egész szakma üdvözli a Szerecsen Patika műkincseinek nyilvánossá tételét.

A neorokokó bútorzat a 19. század végéről

Kitért arra, hogy fontos megismerni a másik, Szentlőrincen található gyógyszerész-történeti kiállítást is, amelyet hasonlóan nagy becsben tart az ottani városvezetés. Elmondta, az egyetemi oktatók, a gyógyszerész munkaközösségek és a hallgatók is elkötelezettek a Szerecsen Patika értékeinek megóvásában.

 

 

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés