Ukránok élete Pécsett

A Total Art Egyesület szervezésében, egészen év végéig mutatkoznak be a Pécsett és Baranyában élő nemzetiségek. Májusban a romák, júniusban a horvátok jelentek meg a Király utcai kiállítóteremben és nagy érdeklődés kísérte a sikeres kiállításokat és programokat – hangsúlyozta Lehőczné Kardos Andrea, az egyesület elnöke a pénteki ukrán megnyitón.

– Pécs különleges város, mert nincs az országban még egy olyan hely, ahol ennyi nemzetiség él együtt békében, szeretetben – tette hozzá. A Pécsi Nemzetiségi Körkép rendezvénysorozat kiemelkedő célja, hogy főleg a művészet eszközeit felhasználva megmutassa a betérő látogatóknak, milyen különbségek illetve azonosságok vannak a Pécsett élő nemzetiségek kultúrája között, valamint bepillantást nyerjenek a nemzetiségek mindennapi életére, hagyományaik megőrzésére.

A Pécsi Nemzetiségi Körkép rendezvénysorozat mottója, a Pécs, a hely, amely összeköt kifejezi egyben azt is, hogy a több mint 10 nemzetiség egyetértésben él a városban.

A magyarországi ukránok élete Pécsett és Baranyában programsorozat augusztus 22-31. között várja az érdeklődőket Pécsett, a Király utca 24. alatti kiállítóhelyen.

A kiállítás több részből áll, például láthatunk Ékes köveket, Esztrina Anna egyedi kézműves ékszerkiállítását. Stasyuk Svitlana kerámiái a mai ukrán népi képzőművészet modern vonalára adnak betekintést. Hudák Vali amatőr festő képei biztosan sok műpártolónak fognak tetszeni. A fotókiállítás, pedig a városban élő ukránok mindennapi életéről szól.

A pénteki ukrán kiállításmegnyitót egy magánygyűjtő jóvoltából egy különleges ikonkiállítás is kiegészítette. Az eseményen az ukrán nemzetiségi elnök, Petrov Anatolij mellett többek között részt vett Hepp Mihály, az országos és a pécsi horvát önkormányzat elnöke, Zemplényi Mária, a pécsi lengyel önkormányzat elnöke, Kalányos Terézia roma és nemzetiségi referens.

Az augusztus végéig látható kiállítás mellett, augusztus 26-án 18 órai kezdettel az Ukránok és Magyarok 1100 éves kapcsolata” címmel – gorilka (vodka) és zakuszka (falatkák) kóstolóval egybekötve – Kárpáti Gábor régész előadását lehet majd meghallgatni a Király utcában.

Hirdetés