Üzletek civileknek: másolják Pécset

A fővárosba is eljuthatott a Pécs Holding kezdeményezésének híre, ugyanis Budapest belső, sétálóutcás városrészeiben is azon törik fejüket a városvezetők és a civilek, hogyan lehetne új életet lehelni a hosszú ideje kiadásra váró üzlethelyiségekbe.

Budapest több kerületében valóban látványos problémát jelent, hogy a pénzügyi válság 2008-as kirobbanása óta egyre több a kiadatlan ingatlan. A foghíjas földszinti üzletsorok ráadásul éppen a városközpontban lévő pesti sétálóutcákban és azok környékén vannak. Az ötödik kerületben például olyan frekventált helyeken állnak üresen az üzletek, mint a Váci utca környéke, a Szervita tér vagy a Petőfi utca.

Az utóbbi hetekben ott a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kavarta fel az állóvizet azzal, hogy útjára indította az úgynevezett „Lakatlan interaktív térképet”. Mindez az üres budapesti ingatlanokat veszi számba, helyezi el a térképen, igyekszik összehozni a közösséget, a keresletet és a kínálatot.

Jövőre átalakul a Király utca

– Egy hete indítottuk útjára a szoftvert a lakatlan.crowdmap.com címen részben olyan nyugat-európai tapasztalatok alapján, amelyek azt mutatják, érdemes összehozni a kínálati és a keresleti piacot – mondta lapunknak Polyák Levente, a KÉK városkutatója.

Az oldalon néhány nap alatt is több mint harminc ingatlan jelent meg. Főként ötödik kerületi üzlethelyiségek kiadói keresik ily módon új bérlőiket, de vidéki városok bérbeadói is elhelyezhetik rajta kínálatukat.

Az ötödik kerületi önkormányzat vezetése startolt rá elsőként a projektre.

– Terveink között szerepel, hogy több belvárosi ingatlant kedvezményes áron ajánlunk fel civil szervezeteknek, kulturális, művészeti tevékenységet végző egyesületekben, az a cél, hogy élettel töltsük meg a nem használt, hosszú ideje kiadhatatlan üzlethelyiségeket – nyilatkozott Puskás András, a kerület alpolgármestere.

A probléma kezeléséhez a fővárosiak pécsi segítséget is igénybe vettek, ugyanis Csaba Ders pécsi főépítésszel is konzultáltak a minap.

– Nemrégiben jártam a KÉK-nél, s részletesen ismertettem, Pécsen milyen megoldásokban gondolkodunk; többek között az üres ingatlanok kulturális célú tevékenységekkel való megtöltése is szóba került – mondta lapunknak a főépítész, aki annak idején, még két évvel ezelőtt maga is a kezdő lépéseknél bábáskodott itthon.

– Pécsen 2010 óta foglalkozunk komolyabban a témával, akkor egy, a Pollackon rendezett nemzetközi szakmai workshopon indult el minden. Később a részletek kidolgozásánál a várossal és az önkormányzati ingatlanokat hasznosító Pécs Holdinggal dolgoztam már főépítészként a projekten – emlékszik vissza Csaba Ders.

A Holding a nyáron kezdett hozzá a begyűjtött ötletek magvalósításába, s döntött: ingyen adja a belvárosi üzletek egy részét bérbe azon csoportok, kreatív gondolkodók, kulturális-művészeti, nonprofit szervezetek, egyesületek számára, akik nem pénztermelő tevékenységre hasznosítanák a belvárosi üzleteket.

[frame]

Jövő év elején költözhetnek

Barna Béla, a Pécs Holding vezérigazgatója elmondta, a pályázat lezárult, a társaság hamarosan kiértesíti azokat a győzteseket, akik nemsokára több mint tíz belvárosi, Király utcai üres üzlethelyiséget foglalhatnak el ingyen. A pécsi sétálóutcákban egyébként átlagosan az üzletek 85-90 százalékát még ma is ki tudják adni; ez az arány megegyezik a pesti Bécsi utca és a Váci utca adataival, ám például a Nagykörút vagy az Andrássy út ma már jó, ha 80 százalékos kihasználtsági mutatót produkál.

[/frame]

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. értik meg-szerkesztő úr,a zsebünk üres.Majd ha munkahelyek lesznek és költhető anyagiak én is beülök vacsorázni-sörözni.Ez az oka a becsukott üzleteknek ki nem fizetett számláknak,nincs a városnak gazdája mutyi város sőt az az egész ország,sajnos.
    .

  2. Valamelyik héten beszélgettem a Király utcai olasz cukrásszal. Nem is merem kimondani azt az összeget, amit havonta költ az üzlet bérletére. Azt mondta: nem is ez a baja. Hanem, hogy a Holding annyit sem vont le a bérleti költségéból, amit a helyre ráköltött három-négy éve. Utolsó mondata: míg ausztriában vígan kifizette, addig Pécsett fuldoklik. De, osszanak ingyen helyeket. Kérdem én: kettő közötti, kedvezményes bérleti díj nincs? (lásd: expo?)

  3. “Pécs ISMÉT mintaváros lett” – hahahahahahahahahahahh***** 😀 😀 😀
    Rózsaszín szemüveg forevör!!! 😀

  4. Ne vegyék kritikának !- de…
    Bár nem vagyok “érintett” ebben a témában sem,- hacsak úgy nem, hogy pécsi lakos vagyok !- néha “rákattanok” a Pécs Holding honlapjára (?) is – meg-megnézem, mikor és mennyire frissül,- mennyire tartalmaz ehhez hasonló híreket, stb.
    Nem szerepem nekem eldönteni, hogy mennyire használják ki a “netezés adta lehetőségeket.” Pl. megosztást a facebookon… megjegyzem az “ráférne” pl. a http://varoslako.hu weboldalra is.

  5. Belgiumban is rengeteg kis belvárosi üzlet üres a városközpontokban. Gondolom a “kiválasztottak” kapják meg ingyen a helységeket, hogy tönkretegyék a bérleti dijtól fuldokló nemhaverokat.

  6. Szerintem még támogatni is kéne őket.
    Még nem szedték meg magukat eléggé.
    Ezt így kell csinálni aki nincs rászorulva azt támogatni kell.
    Példa a söröző tulaj .

Comments are closed.