Vádlott lett az ex-temetővezér

A Pécsi Temetkezési vállalat ügyében 2009 óta folyt nyomozás, amelyet idén zártak le. Az ügyészség most vádat emelt a volt cégvezető ellen. 

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt emeltek vádat két gyanúsított ellen, akik a vád szerint 46 millió forintos kárt okoztak a Pécsi Temetkezési Kft-nek – közölte a PécsMa.hu érdeklődésére a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője, Petréteiné Malomsoki Csilla.

Az ügy tárgyalását eredetileg hétfőn kellett volna megkezdeni, de a bíró új időpontot kért, hogy miért, az nem derült ki. A tárgyalás így csak később startolhat.

Az ügy még három évvel ezelőtt kezdődött, miután az önkormányzat belső vizsgálatot rendelt el a temetőnél. A revizoroknak arról beszéltek a cég alkalmazottai, hogy dolgozniuk kellett R. Ernő feleségének nyaralóján, de felmerült az is, hogy céges autóval mentek nyaralni a vezetők, négy középvezető pedig félmillió forintos üdülési csekket kapott, amellyel kipihenhették fáradalmaikat.

A jelentés azt is megállapította, hogy a cégnél úgy vásároltak 630 darab szociális temetkezésre használandó koporsót, hogy évente mindössze 100 kellett volna, ráadásul az újak szerkezetét meg is kellett erősíteni, mert használhatatlanok voltak – szétestek!

R. Ernőt, a cég ex-vezérét hiába kerestük, egyelőre nem akart nyilatkozni az ügyről. A volt ügyvezető egyébként korábban tagadta a vádakat.

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Fekete alapon olvashatatlan ez az apró betű! Miért nem fehér alapon fekete betűkkel íródnak a cikkek? Nem attól bulvárosabb az újság, ha nem tudom elolvasni. Ha így marad, nem is fogom!

Comments are closed.