Vajon elég jó a kórházi koszt?

Kevés olyan emberről hallani, aki úgy kimondottan élvezi a kórházi kosztot. Azt viszont sokan nem tudják, hogy mi alapján dől el az, hogy a klinikákban fekvő betegeknek milyen étrendet „osztanak ki”, és nem feltétlenül ismeretes az sem, hogy nem csupán a „normál” kórházi menüt kérhetik a betegek.

A klinikai étrend senkinek nem a szíve csücske, ezt talán kijelenthetjük. A probléma alapvetően ott kezdődik, hogy azoknak a betegeknek, akik bekerülnek a pécsi klinikára, azzal kell szembesülniük, hogy nem olyan ételeket kapnak, mint amiket otthon megszokhattak. De kik és miként dönti el azt, hogy a betegek milyen étrenden éljenek, míg a kórházban vannak? ÉS egyáltalán milyen étrendek vannak a pécsi Klinikai Központban? Mert bizony van több is.

Japánban ilyen a kórházi kaja
Japánban ilyen a kórházi kaja

Vargáné Apagyi Erzsébet, a PTE Klinikai Központjának ápolási igazgatója lapunknak elmondta, hogy a betegek kórházi élelmezését a kezelőorvosuk határozza meg, természetesen az adott páciens betegségét és állapotát figyelembe véve. Normál étrendet kapnak azok a betegek, akik sem az állapotuk, sem a betegségük nem igényli a diétás étrendet. Az egészséges táplálkozásra vonatkozó feltételek figyelembe vételével készített ételféleségek, például a különböző levesek, húsételek körettel, főzelékkel.

New Yorkban ilyen
New Yorkban ilyen

Az orvosok meghatározhatnak emellett egy „könnyű-vegyes” étrendet, ami fűszerszegényebb és puffasztó ételektől mentes. A harmadik kategória a diétás étrendek sokasága. Pépes, energiaszegény, fehérjeszegény, cukorbeteg, zsírszegény menüket választhatnak a betegek – vagy “kaphatják azt” az orvosok előírására. A diétás étrendeket nettó 1170 forintért biztosítja az alvállalkozó, a magasabb fehérje és energia tartalmú étrendeknek az ára nettó 1253 forint. Ilyen speciális étrend a “roboráló-diéta”, mely akkor hasznos, ha a rossz tápláltsági állapotban lévő betegek esetében több energia- és fehérje biztosítására van szükség, valamint olyan betegségek esetében, ahol a fokozott tápanyag lebontás miatt növekszik meg a szervezet szükséglete (például: égési sérültek, haematológiai és onkológiai betegek).

Az Eurest egyik képe: ilyen lenne a "Prémium menü"?
A vállalkozó egyik képe: ilyen lenne a “Prémium menü”?

A betegeknek lehetősége van vegetáriánus ételt is, amennyiben az a diétájukkal összeegyeztethető – erről pedig újfent a kezelőorvos dönt.

A rossz állapotban lévő vagy nagyon lecsökkent tűrőképességű páciensek kapthanak egyénileg összeállítható étrendet is, de kizárólag akkor, ha azt előtte egy dietetikussal egyeztették.

Reggeli az Emírségekben.
Reggeli az Emírségekben

A Klinikai Központban a felsoroltakon túl van lehetőség úgynevezett „Prémium menü” igénylésére is. Ebben az esetben választhatnak több felsorolt étel közül, és megoldható az is, ha mondjuk csak ebédre kér valaki a klinikai menütől eltérő ételt. Ekkor reggelire szendvicseket adnak, de akár kontinentális reggelit is választhat a beteg – mondta Vargáné Apagyi Erzsébet. Ebédre kétfogásos menükből lehet választani, vacsorára pedig salátát, vagy szendvicset kérhetnek a betegek. Ezért a többletszolgáltatásért viszont fizetni kell.

Kérhetnek saját menüt is
Kérhetnek saját menüt is

Vargáné Apagyi Erzsébet elmondta, hogy a Klinikai Központ folyamatosan kontrollálja és figyeli a beteg-elégedettséget. A vélemények pedig változóak, sok beteg például nehezen fogadja el a számára kötelező diétát. Egy 5-ös skálán jelenleg nagyjából 3,5-4 ponton áll az étrend elfogadottsága, ami az ápolási igazgató szerint országos statisztikákat számba véve nem rossz minősítés.

A Klinikai Központban „vendégeskedő” betegeknek azonban nem mindig sikerül azonosítaniuk, vagy épp megszeretniük az épp eléjük rakott ételt. Erre csak azokból a reakciókból tudunk következtetni, melyek a „Kórházi koszt” névre hallgató Facebook-oldalon találhatók, ahol a betegek szabadon megoszthatják és kommentálhatják a betegágyból készített kajafotóikat.

Íme, a pécsi felhozatal a csoportban:

A kép címe: „hematológia, ebéd: krumplifőzelék, fasírt”.

 

kórházi kaja

Egy-két kommentelő ugyan megjegyzi, hogy a többi kórházi ételfotóhoz képest ez a krumplifőzelék nem is néz ki rosszul, viszont a legtöbb hozzászólás elég rendesen alázza szegény pécsi főzeléket.

Az alábbi pár kép ezzel a címmel van kint az oldalon: “A diabetikus étrendről néhány fotó”.

kórházi kaja

 

kórházi kaja

kórházi kaja

Ugyan a kommentelők leginkább csak egymásnak mentek, hogy mit ehet egy cukorbeteg és mit nem, de bizony sokan dicsérik ezeknek a kajákat.

A következő kép címe: Megyei Kórház, Pécs, pulmonológia, “ebéd…..”. Van aki a hozzászólók közül infúziónak nézte, van aki villanykörtének.

kórházi kaja

Ennek pedig ez: Baranya Megyei Kórház, Pécs, infektológiai osztály, “beazonosíthatatlan ebéd (annyit tudok hogy sós volt)”. A kommentelők pedig próbálják megfejteni, hogy mi is a képen látható étel, kevés sikerrel.

kórházi kaja

Hirdetés