A harmadik emeletről zuhant ki a kétéves kisfiú

Úgy tudjuk, a harmadik emeletről zuhant a mélybe egy kétéves kisfiú Pécsett. A Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az eset péntek dél körül történt. Elképesztő megmenekülés!

A közleményükben az áll, hogy egy társasházhoz riasztották a mentőket néhány perccel dél után. A bejelentő rémülten közölte, hogy egy kisfiú kizuhant az ablakból. A mentésirányító azonnal rohamkocsit küldött a helyszínre, akik az utcán találtak rá a síró kisfiúra és édesanyjára, aki a kezében tartotta gyermekét.

A helyszínen kiderült, míg az anya takarított, a kisfiú a nyitott ablaknál egy széken állva nézelődött, majd – nem tudni hogyan – kizuhant az emeletről. A kétéves fiút megfelelő rögzítés és vénabiztosítás után kórházba szállították.

A harmadik emeletről zuhant ki és hasra esett! (Képünk illusztráció)

A gyermek hassal lefelé a fűre esett és csak a szerencsének köszönheti, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint zúzódásokkal megúszta a balesetet.

Az Országos Mentőszolgálat arra hívta fel a figyelmet, soha ne hagyjanak egyedül gyermeket nyitott ablaknál, és kérték az elsősegélynyújtókat, hogy egy ehhez hasonló sérülés esetén lehetőleg ne mozgassák a sérültet!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés