Új menetrend áprilistól

A Tüke Busz – az utasok kérései és tapasztalatai alapján – felülvizsgálta a február 1-jén bevezetett fonódó hálózatot és április elsejétől változtat a menetrenden. 

A társaság szakmai stábja a finomhangolás során az utasok és a civil-szakmai szervezetek kéréseit is figyelembe véve vezeti be a változásokat. A főbb módosítások kapcsán Pék Patrik, a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület menetrendi és vonalhálózati referense elmondta, a 60-as busz visszakerül az eredeti útvonalára, valamint ezentúl elmegy Mecsekszabolcsig is. Ezzel a 4-eseket is tehermentesíthetik, valamint Meszest és Kertvárost kötik össze. Ugyanakkor reggelente ezentúl Hirdről 160-as járat indul, amivel Vasason és Somogyon keresztül juthatunk el Kertvárosba.

Megszűnik a 60Y, a Móra Ferenc utcán 130-asok közlekednek majd – ahogyan a hétvégén is. Így az 55-ös buszokat kiegészítve teremtenek kapcsolatot a 400 ágyas klinika és Kertváros között.

 tüke busz

A 22-es, 23-as, 24-es vonalakon a reggeli csúcsidőszakban sűrűbbek lesznek a járatok, valamint hétvégén is húsz percenként  járnak majd a buszok. A pécsi református gimnázium jobb elérhetősége érdekében jó pár 120-as busz az Engel János utca érintésével közlekedik a jövőben.

Bővül az éjszaki közlekedés is: áprilistól az Árkádtól 0 óra 35-kor indul új járat a 2-es vonalán Uránváros felé, ami 926-osként tovább közlekedik a Korsó utca és Deindol felé – igény szerint.

Pék Patrik közölte: a menetrend további módosításának lehetőségeit is vizsgálják, így a Megyeri tér és a 48-as tér közötti kapcsolat javítása is napirenden lehet. Ebben a kérdésben a közeljövőben társadalmi egyeztetés is lesz – közölte.

Egy újabb körben várhatóan a kertvárosi éjszakai buszok számát is növelni kell,  miután azok immár olyannyira népszerűek, hogy sokszor az utasok alig férnek fel rájuk, és a hétvégente több, mint ezren utaznak így.

Az összes változáshoz KLIKKELJEN IDE!!!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

42 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Eddig 45-50 perc alatt jó ha hazajutottunk az óráról, most 30-35 perc lesz a 130-al. Ez nem rossz, remélem meg is marad! Városnézőnek városnéző, de átszállni nem kell és úgy látom figyeltek az órák végére.

  2. a 22-23-24 nagyon jó útvonaluk van. remélem ilyen marad. a 60asnak örülök, hogy újra a régi lesz és nem kell várost néznem kertvárosban mire eljutok oda ahova akarok..
    nagyon remélem h az 55y-hoz nem nyúlnak hozzá. bár nemtudom hogy az 55öst hogyan lehet még riktábbá tenni ha ígyis eléggé ritka xD ez a 130as is egy városnéző busz, majd elalszik rajta az ember mire kertiből eljut az egyetemvárosba

  3. Ottvan a hétköznapi menetrend teljes egészében, ön a hétvégi menetrendet nézte, az változatlan 13:35-ig…….
    Megint itt a háborgás, hogy nincs menetrend mikor ottvan, csak arra sem képes, hogy legalább abban amiben reklamálni szeretne, jól megnézze….

  4. A 132-esből nem lesz semmi, egyenlőre, inkább a 130-as vezetik be hétközben, de nem képesek kirakni róla a menetrendet… 13:35-ig változatlan, igen és mi? Ezt is 3 nap késéssel fogják élesíteni! Addig meg mehet a busz lekésés… szokásos PTKE és TÜKE hozzáállás!

    Ja igen, ha már hétközben 132-es, akkor azt is kitalálták, hogy kiknek lesz, mert az egyetemisták, és a klinikai dolgozók tuti nem szívesen másznak végig a belvároson… eszetlenek!
    Én az 55-ösökre erősítenék rá sűrűbb követési idővel napközben eredeti útvonalon!
    Az 55Y-t vinném be a Vasútállomásra (-Kórház tér-Zsolnay-Vasútállomás-). Onnan a felhajtón a Bőrgyár érintésével régi kertvárosba (-Bőrgyár-Hauni-Pláza-Krisztina-Kertváros).
    A 22-23-24 vagy milyen buszokat meg az Árkád északi bejárata helyett a Parasztelosztői kijáratához pakolnám, így kicsit enyhítve a 21-es hiányát!

  5. Korábban lehetett hallani egy új járat, a 132-es számú busz márciusi bevezetéséről, mely Kertvárost a Mecsekoldallal kötné össze!
    Erről lehetne tudni valamit?

  6. Malomvölgyi út….reggel 8óra-13:30 közt NINCS közvetlen járat,Hétvégén egyáltalán…és az iskola rend szerint nyári szünetben sem.Jún.15-Aug.31.!!!!!!!!!
    Ezen nem kellene változtatni???

  7. Re: Rokkantnyugdíjas Esetleg próbálkozzon meg azzal,hogy pl. az “orvoshoz menései” a hónap első,vagy második felében legyenek esedékesek. ( időpontkérés) és vegyen félhavi bérletet, az 4500 Ft. (feltételezem,hogy létezik,bár nem kerestem rá a Tüke Busz honlapjára)

  8. Olvasom itt a hozzászólásokat, emberek, vegyen magának mindenki egy buszt, és furikázzon hát basszusl! Enyezdnél hányan szállnak fel, a 3-as régikertvárosi vonalán mennyien szállnak fel? Az enyezdnél megállnak a Urán felé járó huszonakárhányas buszok, viszont régikertvárosban csak a 3-as! Talán el kéne gondolkozni, hogy kikkel cseszünk ki jobban! A 3-as vonalán nem közösségi közlekedés, hanem TÖMEGközlekedés van, mert pár idióta az Enyezdnél nem képes 1 megállót másik buszra szállni! Eszem megáll!
    Másrészt a Tüke részéről mi a francnak kellett akkor 2 hónapra módosítani a 60-asok vonalát, ha utána visszaállítják eredeti állapotra.
    A 60Y nevű járatot én el tudtam volna képzelni a 3-ast kiegészítve egy szakaszon!

  9. A 4-es vonalának a végén sok cigány lakik oda nem kell sűríteni a hétvégi járatszámokat mert a cigányok nem emberek. Lehet most gagyogni aki szeretne de kérném előtte nézzék meg a hétvégi járatokat. Sokan akkor tudunk mert- azért dolgoznak is emberek ezen a részen -bevásárolni menni és sajnos van ,hogy 50 percet kell várni egy buszra… Mert ugyebár próbál az ember lánya úgy időzíteni,hogy minimum 10 perccel előbb a kiírtnál már a megállóban legyen ,de a pöcs busz 12 perccel előbb elhúzza a csíkot ami egyenlő 50-55 perc várakozással. Köszönjük Lüke busz.

  10. Mondjuk a 21-es megszüntetésével remekül kikerülték a távolsági buszpályaudvart is.Az ember vagy hosszabb menetidővel bekocog az Árkád elé,és megkerüli,ami csúcsidőben elég zsúfolt,vagy gyalog szaladgál.Jó lenne ha ismét megállna urán felől a buszvég előtt is legalább 1 busz. Szabadság utcától semmi nem jár a régi vonalon. Én megértem,hogy fontosak a kertvárosiak,de ha valaki vidékre szeretne utazni,netalán még csomagja is van,egyszerűbb könnyebb lenne megközelíteni a “paraszt elosztót”.

  11. Szomorúan olvasom a 60-as busz vonalának visszaállítását. A Bogár utca és környéke mostoha gyerek. Innen a 3-assal csak a belvárosba lehet egy busszal utazni. Még az Uránvárosi és a szigeti rész ami megközelíthető eggyel. Örültem, hogy a temető és a Lánc utcai rendelő könnyen elérhető. Sokat járok orvosokhoz sajnos és a kis pénzemből nem futja 6700Ft-os bérletre. Ha 2X2 jegyet kell egy alkalommal használnom, az 1120Ft. Nekem és bizonyára sokaknak nem mindegy. Ha már lesz 60 A-s járat, miért kell ugyanazon a vonalon járatni, ha picit hosszabban is?

  12. Azt ígérték,Malomvölgyből,és Rózsadombról közvetlen járat lesz Uránváros felé!!!!!!!!!!!!!!!!

  13. valaki, nagyon sok embernek nem lenne jó ha arra csak egy busz járna. Eddig is csak kettő járt februárig, 27-40… azzal el voltunk, most pedig igaz hogy négyféle jár, de szinte egyáltalán nem sűrűsödött a buszok járása csak több buszt kell nézni… de még mindig jobb mintha simán csak megszüntették volna a 27-est… a 27-es az csak kora reggel és délután 1-2 órát jár, és slussz. Hétvégén nem is jár. Egyetlen támpontunk maradt a 40-es, szóval nagyon is jó hogy ott az a 25-26 🙂

  14. Szerintem ezt meccseljék le azokkal az utasokkal akik meg az új útvonal miatt háborogtak, mert nekik meg az nem volt megfelelő. El kellene már fogadni, hogy mindenkinek nem lehet jót tenni, valakinek/valakiknek az adott vonal sosem fog tetszeni. Mellesleg mindenhol mindenféle buszok mennek, ha máshol megy ugyan az a busz akkor máshol hőzöngenek. Nem lehet hip hop lecserélni az összes buszt vagy esetleg Önnek van rá pár milliárdja?

  15. Ezt megint jól kitalálták.Vissza a kályhához. A 60-as és 60Y járatról van szó. Az új útvonal amit februárban vezettek be, tökéletes volt.Ha valaki a temetőbe szeretett volna eljutni nem kellett átszállni, vagy ott vannak az üzeletek a temetőnél, az Interspar. Ezeket most már újra elfelejthetjük.A februárig közlekedő útvonalon sokkal több ember vette igénybe ezeket a járatokat.És még egy megjegyzés. Az egyszerűen felhábórító, hogy mindig a legkiszuperáltabb buszt kapják ezen járatok utasai. Büdösek, kopottak az ablakok úgy zörögnek, hogy az embernek szétesik a feje félóra buszozás után.Mi akik ezeket a járatokat igénybe vesszük, ugyan annyit fizetünk a bérletért mint a többi utas.
    Felháborító!!!!!!

  16. Nem csak rózsadomb mostoha,hanem mi is.Nem tudom mit kellene azért tennünk,hogy az Árpád város-Postavölgyi járatokat is számba vegyék végre!!!!!!!!!!!! Hét közben reggel tömött szóló buszok,hét végén meg óránként járó jut nekünk.Felháborító!Mi is 6700 Ft-ot fizetünk a bérletért.Hétvégén nagyon sok ember dolgozik nem hiszem,hogy olyan nagy kérés lenne akkor is félóránként indítani.Azt mondták azért nem foglalkoznak a városrésszel mert nem reklamálunk.Már aláírásgyűjtés is volt,ami szerintem nem jutott el az illetékesekhez.De ha gondolják nagyon szívesen fellázítjuk az ott lakókat és akkor naponta kapnak felháborodó levelet. 8-9 órai munka után gyalogoljon be a temetőtől az ember szatyrokkal a kezében.Nem akkor kell az igényt felmérni mikor nem közlekednek a buszok.

  17. A 22-23-24-es buszok az ÁOK-tól 250 méterre a Tüzér u. és a 6-os út kereszteződésétől 15-20 percenként mennek a Honvéd Kórház fele, illetve az új 130-as is a Kürt u-tól. Csak meg kell nézni a menetrendet 🙂

  18. Nem értem a hozzászólókat. Sosem volt annyi fejlesztés, új járat indítás, több közvetlen eljutás mint az elmúlt egy évben a pécsi közösségi közlekedésben. Erre mintha mindenki vérszemet kapott volna, és már ott tartunk hogy ide is meg oda is közvetlen járattal akar eljutni, meg némely időszakban a 10 perc várakozást is soknak tartja. Azért valamit tisztázzunk. Meghatározott busz áll a cég rendelkezésre és meghatározott összegkeret. Régen is sok helyre átszállással lehetett eljutni, és egyszerűen lehetetlenség minden honnan minden hová átszállás nélküli buszmenetrendet csinálni. Egyszer a cég is eléri a takaró végét. Igen sűrűn közlekedik járat az ÁOK-tól az Árkád felé ahol át lehet szállni a szintén sűrűn közlekedő kertvárosi járatokra a Kórház felé. Nem lehet minden buszt az egyéni utasok időpontjaihoz illeszteni. És nem lehet a végtelenségig növelni a buszok számát, mert sem busz sem pénz nem lesz rá egy idő után. Egy pécsi utas, akinek nincs válaszhatási lehetősége mert egy busz jár a körzetébe, mégis meg tudja oldani az életét…

  19. Én csak azt nem értem, hogy miért mennek (pl. a 26-os busz) az Engel János úton a Ledina felé és vissza a 48-as térre?
    Ha csak egy busz járna arra, az rendben van, de miért kell több busznak is arra járni? Ott van még a 27-es is!
    És ha már arra jár, miért jön le a 48-as térre, elmehetne pl. az alagút felé a 400 ágyas klinikához. Ott az egyetem, ahova nagyon sokan járnak diákok, dolgozók, a 400-ágyas kilinika, az orvosi egyetem stb.
    Erre nem gondoltak?
    Megszűnt a 21-es járat, a 2-es és 2/A-ra reggel alig lehet felszállni, mert olyan tömegnyomor van.
    Igazából nem lett sokkal jobb a közlekedés!
    De ez csak az én véleményem, lehet, hogy valaki(k)nek jobb lett!

  20. Nem csak Rózsadomb mostohagyerek, hanem a budai városrész is, konkrétan a Ledinára gondolok. 22:05-kor indul pl. az utolsó 26-os Cserkútról, a többi már csak az Árkádig közlekedik. a 28-as, 38-as járatokat nem lehetne sűríteni? Nem csak az egyetemistákra és a szórakozni vágyókra kellene csak gondolni, hanem a dolgozó emberekre is, hogy délutános műszak után is haza jussanak!

  21. Nem kellett volna már az új menetrend bevezetése előtt egy elemzést összehozni? Gondolom, Pécsett közlekedik a nagyszerű logisztikus, ugye?

  22. Kedves Tervezők!
    Tud valaki olyan járatról, amellyel az ÁOK-tól nap közben el lehet jutni a volt Honvéd kórházba és vissza? A hallgatók egy részének ingáznia kell, és jelenleg leginkább taxival érnek csak ki órára ill. onnan vissza.
    Hál’ Istennek nem vagyok érintett, de elképzelhető-e egy olyan járat, ami összeköti mondjuk a 400 ágyast, az ex-Megyei Kórházat és az Akác utcai tömböt? A betegek is csalinkázhatnak telephelyek között és esetleg dolgozók is.
    Üv: FdE

  23. rózsadomb megint “mostoha” gyerek. legalább a 122,123,124 járatokat is növelték volna.

  24. olvasom, hogy 10-15 percet kell várni este? ezt nem hiszem el, gulágra az összes tükebuszost.

  25. Amúgy ezt jó olvasni. Ennyi fejlesztés sosem volt még a közlekedésben, de csak a kevés hiányosságra hívják fel valami mocskos, trágár szóhasználattal a figyelmet az amúgy olyan utasok akik olyan körzetben laknak ahol rengeteg új járat indult. Vasas felé nagyon sok az új járat és már a belvárosba is bejön. Én is panaszkodhatnék, mert nem lett a beígért 132-esből semmi, de már a 130-asnak örülök, az rettentő sok segítség lesz!

  26. Én az Alexandrába dolgozom és reggel nem igazán tudok kertvárosból bejutni a munkahelyre menet reggel a 120-as busz ami indul 4:55kor és 5:15kor nem megy el az Alexandráig.Elvileg lenne egy busz ami uránból jön de az úgy van időzítve hogy pont elmegy kb. 5 perccel előbb mi9nt ahogy én odaérek a Strauss Metalhoz. Nekem az is jó lenne ha bevárnák egymást a buszok,ha már nem megy fel közvetlen kertvárosból az Alexandrához reggel.

  27. Szeretnénk ha sűrítenék reggel is és napközben is a Csárda utca felé vezető 4-es számú járatot arra való figyelemmel, hogy nem valami tanyán lakunk, hanem egy nagy városban. Reggel csak egyetlen egy járat van 6,27-kor, amivel a gyerekek iskolába tudnak menni és így nagyon korán már 7,00-kor beérkeznek. Azután már csak a 40-es meg a 27-es marad lefelé, de ezek két okból sem felelnek meg: Az egyik, hogy átszállással tudnak eljutni a TÁSI-ba, a másik pedig az, hogy félnek egyedül közlekedni az erdőn keresztül amit meg is értek.
    A másik észrevételem az, hogy a Csárda utcánál, ahol elvileg meg kellene állnia a buszoknak sem oda, sem pedig visszafelé nincs megállóhely kijelölve de még csak kitáblázva sem, ezért volt olyan, hogy mivel a sofőr nem tudta hol kell megállni, egyszerűen ment tovább a következő megállóig és figyelembe sem vette, hogy leszálló utas is van.

  28. Az én problémám valószínűleg nem mozgat tömegeket. Ez látszik abból a pár emberből is akik velem egy buszon utaznak Pécsre 20:29-kor 14-es járaton.

    Ennek ellenére nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg a logót látva (fonódó járatok):

    Van egy szép új járat az Alexandra felé. Ehhez 14-essel megyek a Mohácsi útig (vagy akár a Főpályára, mert időm az van) aztán várok egy laza 30-35 percet és jön szembe a 20-as amivel mehetek dolgozni. Ezzel aztán beérek, kapkodva de késés nélkül dolgozni.

    Engem zavar, hogy kihangsúlyozták, nem ritkult a 14-es, de pont azt a járatot szedték ki amit én és más éjszakás műszakosok is használtak. Tény, hogy nem volt tömeg rajta, de a 20:29-esen sincs…
    Az, hogy a városnéző 20-as járathoz kell igazítani több helyen a műszakváltást, külön élmény. Több érintett munkahelyen is hallottam ilyenről. Ha már ilyen átgondolt, új, stb. stb. menetrend van igazán megoldhatták volna a csatlakozást ill az indulási/érkezési időpontokat hozzá igazíthatták volna a műszakkezdéshez.
    Bérből-fizetésből élő, alkalmazotti munkakörben robotoló emberek vagyunk. Nem az van, hogy fél kettőkor meglocsoljuk a virágot, elöblítjük a kávés csészét és kilibbenünk a megállóba.

  29. Érdemes lenne a Kertvárosba közlekedő 3-as, 6-os járatokat, vagy legaláb közülük egyet a Budapesti IC-k érkezéséhez igazítani. Pont előtte megy el, mire az ember odaérne a megállóba a Főpályaudvaron, bőrönddel. Több alkalommal sokan vártunk 10-15 percet a következőre… Pedig pontosan ért be a vonat, pl. este 19.57-re.

  30. A 60-al mi a ****probléma volt agyhalottak? A másik hogy azt nem mérte fel senki hogy a 3-as vonalán a Bogár utcánál miért nem férnek fel az emberekék? A sok tukkó agyhalott tanuló a hátukon a hátizsákkal akik a belvárosba járnak lógni teljesen elfoglalják.Legalább azt a tetves 6-os járat nyomvonalát fordítsák vissza és mi is felférünk a 3-ra!!! Danke sün!!!

  31. És a hullámba el lehet jutni kettessel is ahogy írják. Naponta jár a gyerek kertvárosba az iskolából, ahova most közelebb teszi le a 2.Utána megy az 1 busszal Kertvárosba és onnan haza de a hullámba évente egyszer.

    Köszönjük!!!!!!!!

  32. A Mecsekszabolcsért érdekvédő Egyesülés vezetője megkérdezett minket a hazvanassal kapcsolatban és nekünk jó szabolcsiaknak! A tásiba jár a gyerek

  33. Nem értem a problémáját. A 60-al elérhetővé válik a Vásárcsarnok és az Autóbusz állomás. És nemár hogy a hullám fürdőt hozza fel példának??? Korábban csak a 21-es járt azon a vonalon, ergo mondhatjuk azt hogy az egész város nem tudott eljutni közvetlenül!!! a fürdőbe, mellesleg Önök a kettessel a Kórház tértől még mindig közelebb vannak a hullámhoz, mint a város igen nagy része. És feltételezem nem naponta jár Mecsekszabolcs a hullámba, hogy az lenne a legfőbb indok az egykori 21-re….Az új hálózatnak a legnagyobb hibája, hogy az utasok már nem tudják hol a határ, mindenhová közvetlen járattal akarnak eljutni, de ez egy városban sem lehetséges. Tessék átszállni, sok ember képes rá.

  34. A 21-es busszal kapcsolatban a keleti városrész lakói írták meg véleményüket, hogy az eljutás a vásárcsarnokhoz, az autóbusz állomáshoz és a Hullámhoz szinte megoldhatatlan. Nem az ellenkező irányból közlekedő 21-est hiányolták! Ne kábítsanak bennünket!

  35. A válasz egyszerű, mert hozzá nem értő, autóval közlekedők tervezték. If u know what i mean…

  36. Páran szeretnénk ha az éjszaki kertvárosi busz a temető déli kapunál is megállna, mivel lány létemre nagyon nincs kedvem vagy a Krisztina térről felgyalogolni, vagy az utána lévő buszmegállótól lefelé.
    Nem értem ezen miért nem lehet változtatni, hogy miért kellett ezt a területet kihagyni. Valamiért ezzel senki sem foglalkozik.

Comments are closed.