13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálHamarosan más lesz taxizni Pécsen

Hamarosan más lesz taxizni Pécsen

A legújabb, 2018-tól életbe lépő taxisrendelet komoly feltételekhez köti a taxiscégek működését. Kiköti, hogy a taxisofőrök csak olyan 10 évesnél nem idősebb, mindkét oldalukon két-két ajtóval rendelkező, légkondicionálóval felszerelt autókkal fuvarozhatják utasaikat, melyekben Euro IV-es belső égésű, vagy elektromos motor dübörög.

Ezen felül pedig a taxisoknak ötévente úgynevezett ismeretfelújító képzéseken is részt kell venniük a rendelet szerint, melyek keretében bizonyítaniuk kell autóvezetői tudásukat egy KRESZ-vizsgán, de arról is számot kell adniuk, hogy az évek alatt felbukkanó új, autóvezetéssel kapcsolatos technikai vívmányokat is ismerik.

Érdekes újítása a rendeletnek, hogy az már engedélyezi a hatósági intézkedéseket azokkal a taxisokkal szemben, akik az utasokat erőszakkal próbálják meg magukhoz csábítani.

A helyi taxisok aggódnak
A helyi taxisok aggódnak

De mit szólnak mindehhez a pécsi taxiscégek? Kovács József, a pécsi Volán Taxi vezetője lapunknak elmondta, hogy a rendeletnek köreikben megosztott volt a fogadtatása, a taxisok 50 százaléka támogatja, míg a másik 50 százalék nem szimpatizál az új szabályozással – ettől függetlenül nyilván be fogják tartani azt. Kovács úgy véli, hogy a rendelet limitálja mozgásterüket, ugyanis szerinte számos olyan taxi van, mely idősebb, mint 10 év, és mégis kitűnő – rendeletnek megfelelő – állapotban van. Ettől eltekintve a járműpark megfiatalításával Kovács szerint feltehetően jobb lesz kicsit a szolgáltatás is, noha nyilvánvaló, hogy ezzel a korlátozással a kormány a taxik számát akarja csökkenteni.

Az Euro IV-es motor kötelezővé tétele nem okoz gondot, a Volán-kocsik ennek a kitételnek megfelelnek, ugyanakkor Kovács elmondta, hogy jobb lett volna, ha csak a környezetvédelmi feltételeket, és nem a kocsik korát szablyák meg. Egy 10 évesnél fiatalabb kocsi beszerzése ugyanis sokaknak problémát jelent majd.

Az ötévente történő KRESZ- és egyéb vizsgákra kitérve Kovács elmondta, hogy mivel a KRESZ-be öt év alatt sok újdonság kerülhet, ezért egyáltalán nem baj, hogy a rendelet ezt elvárja a taxisoktól, ugyanakkor szerinte ésszerűbb lett volna, ha ezekre a tanfolyamokra csak bejárni kell és figyelni, nem pedig vizsgázni is.

Jól fog jönni a KRESZ-vizsga?
Jól fog jönni a KRESZ-vizsga?

Kapitány Zsolt, a pécsi Euro Taxi első embere sem tartja túl jó ötletnek a kocsik korhatárossá tételét, hisz ez a kitétel súlyos anyagi terheket róhat a pécsi taxisofőrökre. Kapitány hozzátette, hogy sajnálatosnak tartja, hogy a rendelet Budapesten íródott, a budapesti normákra szabva, míg a vidéki taxiscégek nem is tudtak annak megfogalmazásába beleszólni.

A vizsgák és tanfolyamok kötelezővé tételét Kapitány nem tartja rossz ötletnek, az ismeretek felelevenítése jól jöhet öt évenként. Az Euro Taxi vezetője hozzátette, hogy a klíma, az ajtók száma, valamint a motorokra vonatkozó szabályozásokkal sincs komolyabb gond, ezek ugyanis lényegében alapszolgáltatások egy korszerű taxiban.

Mindkét pécsi taxiscég vezetője egyetért abban, hogy agresszív, szolgáltatásait erőszakos módon ajánló taxisofőrök Pécsett nincsenek a cégeknél. Kovács József szerint régebben voltak, de ma már nem tud róluk – bár nem tartotta kizártnak a létezésüket. Kapitány Zsolt szerint sincs a pesti taxishiénákhoz hasonló sofőr a városban, itt ez nem alakult ki szerencsére, viszont a szabadúszó taxisok között néha előfordul egy-egy fővárosias megmozdulás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő