10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálMilliárdos megtakarítások

Milliárdos megtakarítások

Elkészítették és már be is nyújtották az önkormányzathoz a városi tulajdonú cégek a tavalyi üzleti évről szóló beszámolóikat. Az adatokból kiderül: évről évre egyre jobban gazdálkodnak és a pécsiek is egyre elégedettebbek a szolgáltatásaikkal. De nézzük a számokat, a legnagyobb cégeknél!

Biokom: 1,3 milliárd a városra

A Biokom Nkft. összesen több mint négymilliárdból gazdálkodhatott tavaly, a kiadások és bevételek legnagyobb része, 2,8 milliárd forint a hulladékkezeléssel, – szállítással kapcsolatos. Városüzemeltetési tevékenységre összesen 1,328 milliárd forintot fordított, amely bevétele városi megrendelésekből és egyéb külső forrásból, mint például parkolási díjakból származott. A Biokom a teljes összeget a városra – többek között utak javítására, kaszálásra, virágosításra, közvilágítás karbantartására, a csatornahálózat fenntartására – költötte.

Pétáv: 125 milliós nyereség

A tavaly 7 milliárdos bevételt elérő pécsi távhőszolgáltató több mint hatszázmillióval kevesebb forráshoz jutott a rezsicsökkentés miatt, összesen pedig 1 milliárddal kevesebb bevételt ért el, mint 2012-ben. Ennek ellenére tavaly még a belső megtakarítások, a kiadáscsökkentésnek köszönhetően 125 milliós nyeresége keletkezett év végére. A cég az elmúlt négy évben közel 40 dolgozótól köszönt el, s csökkentette 190 főre alkalmazottainak számát. Pályázatoknak köszönhetően majdnem 700 milliós fejlesztést tudott megvalósítani a Pétáv.

Zsolnay: szerény eredmény, de növekvő látogatószám

A többek között a Kodály Központot, a komplett kultnegyedet, a mauzóleumot, a művészetek házát és az ókeresztény emlékeket is üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő közel 1,5 milliárd forintból gazdálkodott – saját bevétele 464 millió forintot tett ki, 1 milliárdot pedig az államtól és az önkormányzattól kapott. Mindezekkel együtt szerény, 9 milliós nyereséget ért el úgy, hogy az EU-s 150 ezer fős elvárásokkal szemben tavaly csak a kulturális negyed 252 ezer főt, ebből 202 ezer fizető vendéget regisztrált. A fejlődés nagy, hiszen egy évvel korábban 162 ezren váltottak jegyet hazánk egyik legnagyobb kulturális intézményébe. A Kodály Központban 92 ezer nézőbl 84 ezer fizető volt a korábbi 75 ezer helyett. A világörökségi helyszíneken szintén sokan, 40 ezren fordultak meg, míg az irodalom házában 28 ezer fizető vendég, a 2012 évi közel duplája ment el. A ZSÖK egyébként tavaly 1800 rendezvényt tartott és a konferenciákkal együtt 420 ezer látogatót vonzott.

A Zsolnay-negyedben 200 ezer fizető vendég volt
A Zsolnay-negyedben 200 ezer fizető vendég volt

Tüke Busz: 5 milliárdos bevétel, szerény veszteség

A városi közlekedési cég 3 milliárdos, utasoktól érkező bevétel és kétmilliárdos állami/önkormányzati támogatáshoz képest tavaly év végére 4 millió forintos veszteséget termelt. A társaság néhány százalékkal több összvonalas bérletet és jegyet tudott eladni tavaly, viszont csökkent a tanuló/nyugdíjas bérletek aránya. Összesen 42 új buszt állítottak forgalomba és megvalósult az audiovizuális utastájékoztatás.

Temető: szintén pluszban zártak

Tavaly közel 20 millió forinttal növelte árbevételét a Pécsi Temetkezési Kft., s gazdálkodhatott 438 millió forintból. Kiadásai is majdnem ekkorák voltak viszont, s így ért el 3 milliós pluszt az év végére. A cég legfőbb erénye volt a beszámoló szerint, hogy tavaly jelentősen többen értékelték jelesre szolgáltatásait.

Csizi: szigor van

Csizi Péter alpolgármester lapunknak azt mondta, 2009-ben kezdte el átalakítani az önkormányzat a cégeit. Többek között megszüntették a párhuzamosságokat, szigorú gazdálkodást vártak el tőlük, s folyamatos felügyeletet gyakoroltak náluk, emellett leállították a jutalmazási rendszert, azt kérték, ideiglenesen szakítsanak a cafeteria juttatásával.

Segít az önkormányzat, ha kell
Segít az önkormányzat, ha kell

– Összesen eddig milliárdon felüli a megtakarítás, s a 2009-es állapotokhoz képest ma is évente több százmillió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodnak az önkormányzat cégei, miközben sikerült megszabadulniuk adósságaik jelentős részétől. Ezzel együtt tisztában vagyunk vele, hogy egy részük képtelen profittermelő tevékenységet folytatni – mint a városüzemeltetés, a kulturális szolgáltatások, a közösségi közlekedés – ezért a város továbbra is segíteni fog nekik anyagilag.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő