Városmarketing: Pécs gyémántdíjat nyert

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) szakmai elismerését, „Városmarketing gyémánt díjat” kapott Pécs, városunk ezáltal idén felkerült a 2015-ben először megrajzolt országos városmarketing térképre. A városmarketing térképen jól látszik, hogy mely városok szereztek elismerést az idei pályázaton, illetve, hogy földrajzilag mely városok, térségek voltak városmarketing szempontjából a legaktívabbak.

OVMD_Térkép_2016 (2)

A szövetség által kiírt díjra hat kategóriában lehetett pályázni, a 2015. január 1. és 2016. február 28. között megvalósult marketing aktivitásokkal. A pécsiek a tavalyi, Legyél Te is Szuperhős! mottójú városi gyermeknappal jelentkeztek a kiírásra, amelyet a szuperhős tematika köré szerveztek. Akkor az Expo Centerben és a Zsolnay-negyedben közel 100 program várta a családokat és az eseményen több mint 16 ezren vettek részt.

– Az Országos Városmarketing Díj pályázatot azért alapítottuk, hogy felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére – nyilatkozta dr. Piskóti István, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének vezetője, a zsűri elnöke.

A díjátadóra a Médiapiac Márkaépítés konferenciájának az MMSZ-el közös szervezésű első Város-és Turizmusmarketing szekciója adott otthont.

– Az a tény, hogy az Országos Városmarketing Díj megalapításának második évében Pécs gyémántdíjat nyert és felkerült Magyarország városmarketing térképére azt mutatja, hogy egyre hangsúlyosabb szerepet kap városunkban is a városmárka építés. Hazánk közel 3000 települése közül mindössze 35 város, illetve falu képviseltette magát a versenyen – mondta Péter-Domán Zita, a Pécsi Kommunikációs Központ marketing vezetője.

31FR9972 (1)

– Külön öröm számomra, hogy a díj alapítói javaslatomra létrehozták az első városmarketing szekciót a Magyar Marketing Szövetség márkaépítésről szóló konferenciáján, így mind prezentációk, mind pedig kötetlen beszélgetések alkalmával lehetőségünk nyílt összevetni saját elképzeléseinket más, városmarketing szempontból aktív települések gondolataival – fogalmazott. –  A verseny tekintetében a budapesti 13. kerület példáját szeretnénk követni, akik Pécshez hasonlóan nevezésük első évében egy gyémánt díjat nyertek, második évben pedig a Városmarketing Fővárosa elismerést kapták meg – tette hozzá.

Péter-Domán Zita a jövőről szólva elmondta, hogy a PTE-vel együttműködve, lépésről lépésre haladva, kutatásokkal alátámasztott, megalapozott döntéseket hozva képzeli Pécs városmárkájának építését.

Budapesten átvett kitüntetés alapításának célja, hogy felhívja a figyelmet a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére. A sikeres, hatékony marketingmegoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével a pályázatot lebonyolító Magyar Marketing Szövetség az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, a tapasztalatcsere kiszélesítéséhez kívánt hozzájárulni.

Hirdetés