8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálVége a pókernek és a sportfogadásnak?

Vége a pókernek és a sportfogadásnak?

A kétezres évek elején hazánkban is elképesztő népszerűségre tett szert a póker, most azonban könnyen lehet, hogy a kormány szétveri a hazai szerencsejáték piacot – mondják a játékosok. Szerintük ugyanis, túl sok adót szeretnének beszedni, de a hasonló modellek már Nyugat-Európában is megbuktak. Mi lehet a megoldás?

A Korda-féle közvetítéseknek köszönhetően itthon is berobbanó kártyajáték sok embert vonzott az – általában online – asztalokhoz a kétezres évek elején. Voltak, akik a póker hangulata miatt mentek le játszani, de akadtak olyanok is, akik erre tették fel az életüket, ezt választották hivatásuknak.

A póker-láz mára kissé lecsengett, az online termek – amelyek hatalmas nyereséggel dolgoznak még így is – azonban még mindig tele vannak játékosokkal. Ezért egyre több állam kormánya dönt úgy, hogy megadóztatja a termeket és a játékosokat, hiszen valaki úgy tesz szert hatalmas jövedelemre, hogy azon nem hajlandó osztozni.

Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban ezért már korábban bevezették, hogy a helyi játékosok csak hazai termekben pókerezhetnek. A játékosok száma azóta folyamatosan csökken, hiszen a kisebb piacon kevesebb a játéklehetőség, az online pókernek viszont pont az az előnye, hogy szinte percenként indul egy új játék.

Hamarosan itthon is mindenki bedobhatja a lapokat

Itthon is elkészült egy törvénytervezet, amelyre Brüsszel is rábólintott. A kormány 10 milliárdot kíván beszedni, a szakértők szerint viszont ez a szabályozás rövid úton a játékosok eltűnéséhez, elvándorlásához vezethet, hiszen az új szabályok ellehetetlenítik a hazai póker-életet. Olyan mértékű plusz terheket róna ugyanis a szabály a termekre és a játékosokra egyaránt, ami mellett egyiknek sem érné meg, hogy legálisan működjön Magyarországon.

A külföldi online szerencsejátékkal foglalkozó cégeknek ugyanis koncessziós jogot kellene szerezniük hazánkban, amely évi 100 millió forintba kerülne, ráadásul ez csak a kártyajátékokra vonatkozik. A sportfogadásért és a kaszinóért újabb 100 millió forintot kellene fizetni, míg a Szerencsejáték Zrt. ingyen működtethetné termeit. A kormánynak abban igaza van, hogy ezek a nagy cégek ki tudnák fizetni ezt az összeget, azonban ez valószínűleg nem érné meg nekik.

A tervezet szerint a játékosoknak 20 százalék adót kellene megfizetniük tiszta bevételük után (a veszteséget nem lehet levonni belőle), illetve a felügyeleti díjat is nekik kellene állni a magáncégek részére, amelyből a bevételüket ellenőrzik. Ez a pókeresek nagy részét egészen biztosan elűzi majd a játéktól, így pedig már nem éri meg egy külföldi cégnek koncessziós jogot venni hazánkban.

A pókeresek nagy része azonban nyitott a szabályozásra, ám attól tartanak, hogy nélkülük hozzák meg a végleges döntést, ami óriási hiba lenne – vélik. Így gondolja ezt az egyik pécsi profi játékos is, aki nagyrészt online játszik:

– Ilyen terhek mellett kevesen tudnák kitermelni azt az összeget, amelyből meg tudnak élni, így ez romba döntheti a hazai piacot. Azt tartanám kivitelezhetőnek, hogy a termek normál áron vásárolhassanak koncessziós jogot hazánkban, de a játékosoknak ez után már ne kelljen adózniuk. A jelenlegi feltételeket viszont valószínűleg egyik terem sem fogja vállalni, hiszen a mi piacunk kicsi  – tudtuk meg a 7 éve játszó pókerestől.

Ennyi pénzt biztosan nem tudnának kitermelni a játékosok

A pécsi játékos elmondása alapján sok terem már így sem fogad regisztrációt a régiónkból, hiszen az állam szép lassan úgyis letiltja őket hazánkban. Ez azonban nem lesz könnyű, mert annyi kis cég foglalkozik online szerencsejátékkal, hogy mindet lekapcsolni szinte lehetetlen. Ugyanakkor a Szerencsejáték Zrt. „pókermonopoliumát” sem tartja jó ötletnek a profi kártyás, ugyanis szerinte a kis hazai piac révén nem lesz elég játékos az asztaloknál, külföldiek pedig várhatóan nem fizetnek be magyar terembe.

A pókeres egyébként szintén a tévés közvetítések hatására kezdett el játszani, gyakorlatilag aprópénzből. Pár hónap után azonban már 3-400 dollár volt a számláján szép, megfontolt szintlépések és sok tanulás után. Egy hónapban 140-150 órát foglalkozik a szerencsejátékkal, ennek egy részét tanulással tölti. Bevétele egy komoly hányadát szoftverekre költi, amelyek segítségével saját játékát elemzi. Véleménye szerint a pókerrel jóval többet lehet keresni, mint egy átlag munkahelyen. Sok ismerőse azért játszik, mert nem talál magának állást, de a minimálbérnél így is több a bevételük. Ő azonban úgy gondolja, hogy ennyi pénzért nem éri meg pókerezni, hiszen sok stresszel jár, ráadásul értékes munkatapasztalati évek esnek ki ez idő alatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő