Végre eltűnt a Havihegyről a giccsparádé

Sikeresen kisajátította az önkormányzat a havihegyi sétányról nyíló förmedvényt, amit a tulajdonosa csak Pongrácz kertnek hívott. A tulajdonos sokáig hadakozott a kisajátítás ellen, végül 10 millió forint győzte meg.


Fellélegzett a Tettye és a Havihegy, végre eltűnt a terület giccse, a Pongrácz-kert. A védett természetvédelmi terület egy darabkáját sokáig egy magánszemély birtokolta, aki a kincset érő területet kegyhelynek használta. Görög (jón) oszlopokat idéző elemekkel díszítette fel birodalma egy részét, amelyek között több színű, kopott, műanyag karosszékek, műanyag kerti asztal, műanyagvirágok tömkelege és a csoda tudja még mi minden volt látható.

Havihegy Pongr+ícz kert10
Így nézett ki az emléktábla

A zöldre festett kapu mellett belépve különös kis világ tárult a szemünk elé. Egy kőtábla tudatta: ez a „Pongrácz kert”. A kegyhely fölött egy sárgaréz színűre festett, koronára hasonlító kupola volt. Az ottani márványlapokra vésett szövegek szerint a tulajdonos itt akart emléket állítani egyebek mellett családtagjainak és Sásdi Sándor pécsi írónak.

Az egyik táblán olvasható volt, hogy i.u. 301-ben ezen a helyen római kori kőbánya és őrtorony volt, valamint feltünteti a táblán a tudományos kutatásában segítőket.

Havihegy Pongr+ícz kert16
Végre eltűnt ez a giccsparádé

Mára mindez a múlté, A Dél-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal 2010-ben született határozatában elrendelte a terület kisajátítását az önkormányzat javára, amiért a tulajdonos 10 millió forintot kapott.

WP_20160311_12_51_10_Pro_LI
Ma már ez fogadja a látogatókat

A kisajátítás célja alapvetően az EKF-beruházás során létesült Tettye-sétány körüli területrendezés, a látkép zavartalan biztosítása, a tettyei tájvédelmi körzethez tartozó területeknek az ide látogatók érdekében való bemutathatóvá tétele volt.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha ezt így lehet, akkor elbonthatnák végre azt betonbunkert a cella septicora elől. Rontja a városképet. A restaráció alatt biztosan a szerszámokat tárolták benne, aztán úgy gondolták jó lesz bejáratnak is. Hát nem. Tessék akkor azt is lebontani, és annak a Bach szuperhősnek is jusson a kezébe kalapács.

  2. Remélem, a város így jár majd el a “művészetnek” nevezett förmedvények esetében is.

Comments are closed.