Veszélybe került a pécsi matuzsálemi korú szőlőtőke

Még ma is vígan hozza termését az a közel 300 éves szőlőtőke Pécs belvárosában, amelynek most veszélybe került a sorsa egy tervezett beruházás miatt. A tőke nem áll természetvédelmi oltalom alatt, most közösen keresik a megoldást az érintettek.

hirdetés

A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor a Lyceum utcai telket eladták. Az adásvétel tulajdonképpen végleges, hiszen a régi tulajdonos már megtalálta új helyét, az új tulaj pedig már kezdi átvenni az épületet.

Dr. Lovász István jegyző elmondta, akkor derült fény a problémára, mikor az adásvétel során egy ún. településképi véleményt szerettek volna készíteni.

A telek ugyanis műemléki védelem alatt áll, a felek beadták ugyan az építési engedély iránti kérelmet, ám az említett dokumentum hiányában nem lett még jogerős.

szőlőtőke

Sajnos természetvédelmi oltalommal sem rendelkezik a szőlőtőke, mert ugyan a Szőlészeti Kutatóintézetben ismerték azt, de az önkormányzat nem tudott a létezéséről. Ez a kettő feltétlenül szükséges a védelem alá helyezéshez – magyarázza a jegyző.

Csaba Ders, Pécs főépítésze elmondta, az önkormányzat és a Szőlészeti Kutatóintézet munkatársai együttesen a helyszínen vizsgálták meg a fát.

A tőke már-már műemlék jellegű, és szerencsére ezt az érintett felek is felismerték, az ennek megfelelő körültekintéssel jártak el.

De mi a megoldás?

A főépítész úgy nyilatkozott, remélik, hogy a felek figyelembe veszik a tőke eszmei és kulturális értékét, így talán sikerülhet egy olyan kompromisszumot elérni, hogy se a mostani, sem a jövőbeli beruházóknak ne jelentsen pluszterhet a szőlőtő. Minden lehetséges alternatívát meg fognak vizsgálni az ügy érdekében a feleken kívül a hatóságokkal is.

A Lyceum utcai telken álló tőke közel 300 éves lehet. Korát megbecsülni nehéz, hiszen az évgyűrűit kis befúrással lehet csak megvizsgálni, ám a tőke korára való tekintettel ez életveszélyes. Mindenesetre a vizsgálatok megkezdődtek, nemsokára kiderül, milyen idős pontosan a matuzsálem.