Veszélybe került a szokásos tüntetés, de a főtüntető nélkül is megtartották

Az Együtt pécsi politikusa, Berkecz Balázs nem jelent meg csütörtökön a városházán, holott korábban beígérte, hogy minden közgyűlésen demonstrálni fog. Ezzel a lépéssel ugyanakkor veszélybe sodorta az akciósorozatot, hiszen attól kellett tartani, hogy megszakad a hagyomány. 

Az elmúlt közgyűlések elengedhetetlen velejárója volt az Együtt pécsi politikusa, Berkecz Balázs által szervezet tüntetés, amit a városvezetés ellen indítottak el még szeptemberben. Azóta minden közgyűlésen megjelent egy maroknyi társaság, volt amikor más megyékből importáltak demonstrálókat, de kitartottak. Ezúttal azonban Berkecz nélkül indult a közgyűlés és félő volt, hogy elmarad a tüntetés is.

Ezúttal is volt tüntetés, Berkecz Balázs nélkül

A helyzetet Ágoston Andrea, a Liberálisok baranyai vezetője mentette meg, aki ideiglenesen átvette Berkecztől a vezértüntető szerepét, és megszervezte az eseményt, sőt a Momentum Mozgalom helyi vezetőjét, Nemes Balázst is megnyerte az ügyüknek. Ráadásul a korábbi bakijukból tanulva, a molinókat is megfelelően függesztették ki, így azokat el lehetett olvasni. A demonstráció során nem rögtönöztek, hanem előre megírt szöveget olvastak fel papírból, így gördülékenyebb volt a tüntetés megtartása is.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere meg is kérdezte a karzaton lévőket, hogy minden rendben van-e, és a teremben ülőket, hogy mindenki látta-e a molinókat, mert ha igen, akkor le lehet azokat venni, folytatják a közgyűlést.

Berkecz Balázs, az Együtt önszántából felfüggesztett alelnöke, pécsi jelöltje vélhetően alapos indokkal menthette ki magát, alighanem az általa rögzített és kiszivárogtatott beszéd miatt kell ügyet intéznie a fővárosban.

Mint megírtuk, Berkecz Balázs beismerte, hogy ő készítette azt a hangfelvételt, amelyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd vezetője, Karácsony Gergely többek között úgy fogalmazott: “a f..ért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre.”

Az Együtt politikusa a felvételt még múlt pénteken saját Facebook-oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig, de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte. A hangfelvétel napokkal későbbi, névtelen blogon történő publikálásához semmi köze nincs – állította.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. berkec a sebeit nyalogatja. Adnék neki tanácsot, hogy még mit nyalogasson…

Comments are closed.