10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálVidékre költöznek a tárcák?

Vidékre költöznek a tárcák?

Egyelőre három intézmény, két minisztérium és egy államtitkárság költözhet le a fővárosból vidékre. A kormányzati elképzelés mögött a decentralizáció és foglalkoztatás áll. Pécsről egyelőre nincs szó.

Székesfehérvárra költözhet a Honvédelmi Minisztérium, Kecskemétre a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága, míg Debrecenbe a Földművelésügyi Minisztérium mehetne.

Először a vidékfejlesztési államtitkárság pakolhatna, akár már ez év végén új helyen kellene dolgozniuk. Később hurcolkodhatnának a katonák és a földművelésügyi tárca munkatársai, nekik 2016 márciusáig kellene másutt dolgozniuk.

Döntés még nincs, miután a kormány csak múlt hét végén kérte fel az illetékes tárcavezetőket, vizsgálják meg a vidéki költözés lehetőségét. Közben már meg is indult a verseny: Miskolc máris bejelentkezett, miután két parlamenti képviselő – egy fideszes és egy MSZP-s – közösen lobbizik azért, hogy az észak-magyarországi város is otthona lehessen valamelyik csúcsintézménynek.

Hoppál Péter, pécsi parlamenti képviselő azt mondta, több szempontból is örvendetes a szándék, egyrészt azért, mert a kabinet azt a ’48-as eszmét szimbolizálja, miszerint a kormányzás az egész országot érinti, tehát ez egy gesztus a vidék felé, másrészt a vidéki kormányzati centrumokban munkahelyek jöhetnek létre. Leszögezte azonban, a helyes megoldást a főváros-vidék egyensúlyában kell megtalálni.

Elmondta azt is, hogy amint a kormányzati terv komolyabb egyeztetésére is sor kerül, akkor Pécs érdekében a város polgármesterével, Páva Zsolttal és Csizi Péter pécsi honatyával le tudnak majd tenni maguk is egy javaslatot a kormány asztalára.

Az intézményi hurcolkodás miatt megkerestük az érintett tárcákat is, de nem tudtak arra a kérdésünkre válaszolni, hogy mi alapján, milyen kritériumok megléte után döntenek majd. Sőt, még arra sem, hogy miért csak az említett három város esetében vizsgálják meg a költözés lehetőségét.

[poll id=”158″]

 

Frissítve:

A HM sajtóosztálya közleményben azt írta, hogy  Székesfehérváron hosszú évtizedek óta rendkívül fontos katonai parancsnokság működik, jelenleg ez a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a legfontosabb csapatokat irányító középszintű vezető szerv. Az esetleges átköltöztetés kapcsán előzetesen infrastrukturális, pénzügyi, és nem utolsó sorban személyügyi feltételek összességét kell megvizsgálni. A vizsgálat  elvégzéséhez egy-két hónapra biztosan szükség lesz.

Előző cikk
Következő cikk
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő