Vigyáznak a gólyákra?

Nemi erőszak és trágár versek kántálása határozta meg az ELTE idei gólyatáborait. De vajon hasonló szörnyűségek előfordulhatnak a Pécsi Tudományegyetem gólyáinak beavatásakor is? A hivatalos válasz szerint nem kell aggódni. Más kérdés, hogy eléggé durvák tudnak lenni a pécsi bulik is. 

Mint az ismeretes, az ELTE tanító- és óvóképző karának fonyódligeti gólyatáborában történt nagy port kavart nemi erőszak miatt az egyetem több ember ellen is fegyelmi eljárást indított, és felfüggesztette két kar hallgatói önkormányzatának elnökségi tevékenységét is. A botrányt pedig csak tovább fűtötte, mikor kiderült, hogy az erőszaktevő a rendezvény szervezői között szerepelt.

Mindez csak azért történhetett meg, mert a gólyatábor előkészítése nem kellő gondossággal történt. Hasonló tragédia a Pécsi Tudományegyetem gólyatáboraiban nem fordulhat elő, Rinfel János EHÖK elnök elmondása szerint ugyanis a Pécsi Tudományegyetem részönkormányzatainak gólyatáborait hónapokon át tartó szervezési munka és komoly biztonsági előkészületek előzik meg.

gólyatábor11
Gusztustalannak gusztustalan, kérdés, hogy vicces-e?

Külön pályázatot írnak ki például a gólyákat koordináló idősebb egyetemisták felvételére, az írásbeli pályázat elbírálását követően pedig a „gólyapásztor” jelölteknek egy szóbeli meghallgatáson is részt kell venniük – tette hozzá Rinfel. Ez a meghallgatás lehetőséget ad a Hallgatói Önkormányzat tisztségviselőinek arra, hogy személyesen is meggyőződhessenek a szervezők alkalmasságáról.

A fonyódligeti botránnyal egy időben került nyilvánosságra, hogy az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában nemi erőszakról és részeg lányokkal való közösülésről szóló dalokat énekeltettek az elsőévesekkel. Rinfel szerint az ilyesmi azért megengedhetetlen, mert a gyűlöletkeltő rigmusok nem csupán az egyetemi normák ellen vétenek, hanem a gólyatáborok igazi célját, a közösségteremtést is aláássák. Az EHÖK elnöke elmondta, hogy a pécsi gólyatáborokban a karok közötti egészséges, rosszindulattól mentes rivalizálás figyelhető meg ezeknek a nagy múltra visszatekintő humoros indulóknak a szövegeiben.

gólyatábor8
Nem az intelligenciára mennek

Az ELTE a nemi erőszak és a sértő dalok kántálása miatt felfüggesztette a gólyatáborok szervezésének eddigi rendszerét, a táborokat pedig ezentúl egy központilag kialakított rendszerben valósítják meg. Ezzel kapcsolatban Rinfel kérésünkre elmondta, hogy Pécsett a részönkormányzatok hosszú évek óta problémamentesen szervezik meg az elsőéveseket köszöntő táborokat, melyek során számtalan olyan kari tradíció alakult ki, amik a hallgatók egyetemi identitástudatát erősítik. Ezeket pedig kár lenne veszni hagyni.

gólyatábor2
Nem engedik, hogy akárkiből szervező lehessen

Rinfel végezetül hozzátette, abban az esetben, ha a PTE egyik gólyatáborában mégis hasonló szabálysértést követne el valaki, azt természetesen az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat törvényes keretek között vizsgálná ki, és megtenné a szükséges jogi lépéseket.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa hivatalból országos vizsgálatot indít az egyetemi és főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében. A hír nyomán ugyanis számos volt és jelenlegi hallgató számolt be olyan gólyatáboros élményről, amelyből gyanítható, hogy a fiatalok méltósága sérülhetett.

A vizsgálat célja az, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.

A biztos közlése szerint a vizsgálat keretében nyilatkozatot kér a felsőoktatási intézmények vezetőitől, és a hallgatói önkormányzatok vezetőitől egyaránt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés