5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálVihart hozhat augusztus 20.

Vihart hozhat augusztus 20.

Igazi bulira készülhetünk augusztus 20-án Pécsen, ha nem mossa el az eső az ünnepet. A meteorológusok szerint ugyanis északnyugatról újabb hidegfront érkezik. 

Nagyszabású ünnepre készülnek Pécsen az államalapítás ünnepén. A baranyai megyeszékhely rendezvénye azért is lesz más, mert idén már negyedik alkalommal a Magyarok kenyere ünneppel együtt szervezik meg a 20-i ünnepséget, amelyen részt vesz Páva Zsolt, Pécs polgármesetere és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója pedig az idén rendhagyó programot ígért, amely meglepetés lesz a Sétatérre kilátogatóknak.

A rendezvény a Pécsi Pékfesztivállal startol el: délelőtt 10 órától különféle hungarikumokat és baranyai péktermékek kóstolhatunk, de lesz kiállítás és játszóház, valamint foglalkoztató játékok és bemutatók keretében ismerhetik meg az érdeklődők a péktermékek készítési folyamatait a dagasztástól a sütésig. Színes fotókiállítás mutatja be a pék szakma fejlődését és a búza útját az őrlésen és a kemencén át egészen az asztalig.

Miközben egész nap lehet adakozni a gyermekek javára, Tolcsvay László az ünnepi műsor keretében lép majd fel a Magyarok kenyere új dalával. Az új kenyeret Udvardy György, pécsi megyés püspök áldja majd meg. A 19 órakor kezdődő szentmise után a Déli Kapu Fesztivál kétórás gálaműsora következik.

Az időjárás azonban még közbeszólhat, hiszen aznapra hidegfront érkezését jelezték előre a szakemberek. Viharos széllökésekkel, esővel támad északnyugatról a zord idő és nagyon úgy néz ki, hogy kelleni fog a pulóver. Bár Baranyát a szerda esti órákban érheti el a front, napközben is borús, felhős idő várható a meteorológusok szerint.

Nyugatról érkezik az újabb hidegfront, ami szerda este, csütörtök hajnalban érheti el a Nyugat-Dunántúlt, így Pécset is – mondta Bötkös Tamás, a pogányi meteorológia állomás egyik vezetője. Hozzátette: egyelőre még nem látszik pontosan, hol lesz a hidegfront Csütörtökre azonban akár 5-10 fokot is hűlhet a levegő, maximum 20 fok lehet. Jó hír viszont, hogy jövő hét közepén újra 27-29 fokig melegszik a levegő hőmérséklete – bár ez már nem lesz igazi nyári kánikula.

[box title=”Tízméteres kenyér is lesz”]

Az egyik sütőipari cég által készített 10 méter hosszú kenyeret a Búza térről a Király utcán át a Széchenyi téren keresztül viszik a Szent István térre augusztus 19-én 18 órakor. A menetet 2 gólyalábas művész és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar kíséri. A Szent István téren a kenyeret felszeletelik és szétosztják az érdeklődők között.[/box]

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő