Zsolnay: Fizetett is, meg nem is Najari

Nagy értékű, információink szerint papíron  akár több százmilliót is érő ingatlannal próbált eleget tenni a Zsolnay-gyár tulajdonosa a szerződésben vállalt tőkeemelésnek. A Manufaktúra igazgatósága persze elfogadta az “apportot”, a Pécs Holding azonban nem szívesen, de kénytelen. Viszont mindenképpen milliós kötbérre számíthat Bachar Najari.

Bachar Najari5
Késve fizetett – jön a kötbér.

A Zsolnay-gyár többségi tulajdonosa nem teljesítette határidőre a szerződésben vállalt tőkejuttatás esedékes részét, ami 100 millió forint. Ehelyett egy papíron értékes, információink szerint akár több százmilliót is érő ingatlant próbált apportálni a cégbe. Az persze kérdés, hogy ez a telek mennyit ér a valóságban, vagyis a mai piaci viszonyok között.

A város korábban azt vizsgálta, jogilag egyáltalán lehetséges-e ez a megoldás. Úgy tudjuk, bár a válasz igen, a Pécs Holding ezt az ingatlant nem akarta elfogadni, igényt tartottak volna a szerződésben rögzített 100 millió forintra – majd a második és a harmadik részletre is.

Mivel már hónapok óta lejárt – igaz, eleinte nem feltétlenül a tulajdonos hibájából – a tőkeemelés határideje, most komoly kötbérre számíthat Bachar Najari. Információnk szerint ennek összege 10 milliós nagyságrendű.

Lapunk megkereste a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosát. Najari szerint miután az ingatlanapportot a társaság közgyűlése elfogadta, és erre jogilag lehetősége is volt a szerződés szerint, részéről így rendben van az ügylet.

A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Barna Béla azt mondta lapunknak: szerinte a gyárnak nem ingatlanra, hanem pénzre van szüksége, ezért nem szívesen fogadják el a tőkejuttatást.

– Fontos tudni, hogy Najari megfizette a cég részvényeinek vételárát, többségi tulajdonosként nem tartozik Pécsnek – mondta. Szerinte megáll a kötbérfizetési kötelezettség, hiszen Najari késett a tőkeemeléssel, ettől pedig a Holding biztosan nem fog eltekinteni.

Jogilag valóban lehetséges az ingatlanapport, de információink szerint az is elképzelhető, hogy akár felbecsültetik a telek értékét.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

17 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A gyárnak pénzbeli tőkeemelésre van szüksége,nem pedig mentesítésre szoruló gyakorló térre. Már a 70-es évek óta ismerem a területet,gyanús az apport értéke. Amennyiben,a nagy megmentő gyárat építene Hajmáskérre van itt a környéken elegendő olcsón eladó ipari ingatlan. Porcelán gyárat ne építsen, ezennel tájékoztatom, a terület nincs nagy távolságra Herendtől,ott is porcelán gyártása folyik, nem minimálbéres dolgozókkal. Igaz nagyratörő terveiben szakemberek képzése is szerepelt. Nagy szélhámosságnak szemtanúi a pécsi emberek, eddig erre még Pécsen nem volt példa!

  2. Kedves, vackor, én az információimat a nyilvános szerződésre alapoztam. Megjegyzem egy ideje eltűnt a honlapról. A vételárat megfizette, ami 180 millió, illetve 200 millió HuF-tal emelt tőkét. Ezek szintén nyilvános adatok.
    Kedves Vackor a Zsolnay eladásának szerződése nyilvános. Nézz utána.

  3. Előrebocsátom, hogy nem a Zsolnay ellen vagyok. Meg kell őrizni és folytatni a sok évtizedes márkát. DE : az adósság, vállalt kötelezettség az mióta változtatható egyoldalúan az adós részéről? Ha ez igy megy akkor szeretném kérni, hogy a hamarosan számlázásra kerülő, amúgy nem létező ingatlanadót mivel nincs pénzem szeretném máshogyan rendezni. Van egy általam nagy értékünek becsült korai Zárai-Vámosi hibátlan állapotú lemezem, ezt ajánlanám fel, szerintem ér vagy 30 ezret, odaadom a tizenpárezres ingatlanadó fejében. Ezt természetes a családi tanács megszavazta. Mehet. Kérem ezt a lehetőséget véglegesíteni. Erre legalább az önkormányzatnak nem kell költenie, mig a lőtér kapcsán biztosan lesz további költség. Ha valóban oly sokat ér adja el a tulaj akár féláron és fizesse be tartozást.

  4. re 400 millió!

    A gyárat 500 millióért adták el, amiből eddig 200 milliót fizetett a mágnás miska. Ősszel kellett volna a következő 100 milliót és idén a fennmaradó részt.
    A lényeg, hogy elfogyott a lóvé és ő úgy gondolja, hogy 200 millióért övé a gyár.

  5. Nincs ralatasom a cég pu.i helyzetére én csak azt látom, h végre jönnek megrendelések. Eddig a rengeteget negativumot, amit BNrol es felesegerol osszehordtak csak cáfolni tudom. Én nem aggódom a jövő havi fizum miatt, de azért hogy a gyár a politikusok játszótere legyen igen. Nem hiszem, h a gyár és BN folyamatos lejaratasaval tudnak munkát hozni, de ezt csináljak mar 20 éve.

  6. A Zsolnayban fejlesztésekre van szükség! Az elavult kemencéket kicserélni, fizetőképes vevőket keresni ezáltal a dolgozóknak munkát biztosítani./nem raktárra termelni/Ha az ingatlan olyan értékes adja el aki felajánlotta!

  7. Ha jól számolom eddig ennyit fizetett cashben…És hogy a maradék részt telekbe adta???
    Hát így is ha emkékezetem nem csal 400milliószor többet fizetett, mint “elődei”.
    A szélhámos soha nem fizet semmit. Szóval én nem törnék pálcát felette.

  8. Nem a gyárnak, hanem leginkább Bélának lenne szüksége pénzre, ahogy ezt a madarak csiripelik. Reméljük hamarosan megtudhatjuk a legilletékesebbtől, hogy mivel vívta ki, hogy itt
    egyik oldal sem szereti. Megjegyzem, nekem ezzel lett szimpatikus. Végra vki, aki talán vegyül.

  9. Kedves Laci!

    Minden szavával egyetértek.
    Szurkolok ennek az embernek, hogy sikerüljön talpra állítania a gyárat.

  10. Az apeh szerintem másra vadászik, csak az még lapít. Ez a hülye meg elviszi??? helyette a balhét.

  11. Mo jobban tejjesít, mr N is jobban tejjesít, qrva nagy értékű lehet az apportált terület, a dolgozók majd vakondtúrást kapnak a februári borítékban, a zapeh meg használt töltényhüvelyeket…

  12. Már várjuk, amikor Najari kitálal miért kellett mennie Bélánknak az igazgatóságból.
    hehehehehe..

  13. Szerintem ideje lenne leszállni erről az emberről. Eladták neki a gyárat, mostantól támogatni kellene minden fronton, hogy beinduljon és az eredeti terveinek megfelelően hosszútávon fenntartható és nyereséges legyen a Zsolnay.

    Az ilyen undorító politikai hangulatkeltést nagyon utálom. Ha egyszer megszületett a döntés, és létrejött az adásvétel, akkor utólag ha nem látom a remélt gyors eredményt, akkor nem táncolok ki a megállapodás mögül, hogy mentsem a saját bőrömet. Ahol tudom segítem és majd megjön az eredmény, csak a mai gazdasági folyamatok között időre van szükség.

  14. A szerződés szerint a 100 milliót pengesd ki, ne csak a szád járjon.

    A bakonyi lőteret meg értékesíts, ha olyan értékes. Mindjárt tudsz fizetni!

  15. Miért vártak eddig, hol ott nem most járt le a határidő. Ha én nem fizetem be az adómat, keményen megbüntetnek.

Comments are closed.