11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálNextPécsGyorsabb lesz Pécs közlekedése

Gyorsabb lesz Pécs közlekedése

Uniós forrásokból a Modern Városok Program keretében teljesen új utakat építenek, amelyek jelentős hatással lesznek Pécs közlekedésére. Néhány év múlva teljesen más lesz Pécsen autózni. 

Kelet-nyugati irányba gyorsabban

Pécs egyik komoly problémája oldódik meg, amikor jövőre elkészül két kelet-nyugat irányú tehermentesítő szakasz: az egyik az Északmegyer dűlő fejlesztése, amely jelenleg egy nyomvályús, keskeny útvonal, ezt 2×1 sávos úttá bővítik.

A másik érintett szakasz a Füzes dűlő, itt 600 méter hosszan teljesen új utat kell építeni, így kötik össze a délnyugati elkerülőt a Megyeri úttal. Azokra is gondoltak, akik nem az autót, hanem a kerékpárt veszik igénybe inkább: az út mellett mintegy másfél kilométeres szakaszon bicikliút is épül, ezzel egyébként a pellérdi kerékpárúthoz való biztonságos kapcsolódás is megoldódik. A beruházás összesen 640 milliós pályázati forrásból valósul meg, s Pécsnek ehhez nem is kell saját erőt biztosítania.

Csizi Péter, Kertváros országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, a beruházás kulcsfontosságú a városrészben. Emlékeztetett rá: nemrégiben a Harman hangtechnikai gyártó cég megjelenésével és a Hauni folyamatos bővítésével és fejlesztésével már mintegy ezer emberrel több dolgozik a területen, mint az elmúlt években. A Móra Ferenc utcában az erős kamionforgalom zavarja a lakókat, a beruházás ezen a helyzeten is enyhíthet.

– Korábban, még az Elcoteq működésekor sem fordítottak kellő figyelmet a megközelíthetőség fejlesztésére és a helyben élők nyugodt életére. Néhány éve ideiglenes megoldással – az Északmegyer dűlő kisebb megerősítésével és kivilágításával – enyhítettünk a helyzeten, a mostani beruházás viszont professzionálisan szolgálja a célokat, azaz a helyiek nyugalmának végleges biztosítását és a gyárak elérhetőségét – vázolta a képviselő.

Jövőre lesz kész
Sok helyen dolgozhatnak a munkagépek

Könnyebb lesz eljutni az üzemekig

Szintén a kelet-nyugati új közlekedési tengely kialakításába illeszkedik a Hegedűs János utca teljes fejlesztése, amely révén Pécs-Újhegyet és a Mohácsi utat köti össze egy megújult szakasz. Mint az ismert, ezen a területen szintén több üzem található (például az autóipari beszállító Honsa vagy a BAT új gyáregysége), több száz ember jár naponta munkába, illetve onnan haza.

A város a Hegedűs János utca felújításával, szélesítésével és új járda kiépítésével évtizedes közlekedési problémát old meg, a program 224 millió forintba kerül, és jövőre indulhat. A Hegedűs János utcán halad át három helyi buszjárat is, amelyek a kertvárosi, uránvárosi városrészeket kötik össze az üszögi városrésszel, a Mohácsi úttal és a hőerőművel, így rendkívül forgalmas útszakasz. Csizi Péter azt hangsúlyozta, a beruházásnak komoly gazdasági jelentősége van, de legalább ugyanilyen fontos, hogy a munkába járók biztonságban legyenek – ez a program azt is szolgálja.

Vasas és Hird sem marad ki

A TOP-keretből költ a pécsi önkormányzat összesen 181 millió forintot arra, hogy a vasasi és hirdi bekötőutat felújítsák. A vasasiak és a hirdiek döntően a 6-os főút felé közelítik meg a város belső területeit, az ehhez csatlakozó bekötőutak azonban már nagyon leromlottak. Sokan járnak munkába is ezeken, azonban a rossz állagú utak a nagy forgalmat már nehezen bírják. A várhatóan 2018-ban induló fejlesztés után a két, nagy népességű pécsi városrész közlekedési helyzete jelentősen javul majd.

Kertváros fő tengelye is megújul

A pécsi Kertvárosban élő több tízezer ember napi rendszerességgel használja a Nagy Imre utat, főképp azért, mert ez a tengely köti össze a Kertvárost Uránvárossal és Egyetemvárossal. Az ott élők láthatják, hogy erre a fontos útszakaszra ráfér a felújítás – ez hamarosan meg is valósul. A város a TOP-pénzekből összesen 112 milliót költ erre a célra. A beruházás során a teljes hosszban új lesz a szegély valamint természetesen a burkolat is.

– Pécs kiemelt figyelmet fordít azokra is, akik kerékpárral közlekednek munkába vagy iskolába, így a mostani fejlesztés is tartalmaz ilyen elemet – vázolta Csizi Péter. – A Nagy Imre-Maléter Pál utca kereszteződésétől egészen az Expo Centerig kiépítjük a kerékpárutat is, mintegy másfél kilométer hosszan.

A Mecsekoldalból könnyebben a belvárosba

Összesen egymilliárd forintból valósulhat meg egy olyan beruházás, amely révén a Mecsekoldalban élő mintegy 25 ezer pécsi közlekedése válhat gyorsabbá: a Rókus-dombon át a Bálicsi utat egy új út révén összekötik a Petőfi-Kodály utcai körforgalommal, ami egy új kivezető ágat is kap. Emellett teljesen megújul a Mecsekoldal fő közlekedési tengelyének számító Angster-Surányi-Magaslati út is. Csizi Péter azt hangsúlyozta, erre a programra Pécs nem kaphatott uniós forrást, így a kormányhoz fordultak, és a Miniszterelnökségtől már meg is érkezett e célra 1 milliárd forint. A beruházás révén a Mecsekoldalban élők újabb szakaszon érhetik el a belvárost, s így a forgalom megoszlik, csökkentve a dugókat például a sörgyárnál vagy éppen a Hunyadi útnál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő