10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPRDecembertől új piaci partner érkezik a vállalkozásfejlesztésben!

Decembertől új piaci partner érkezik a vállalkozásfejlesztésben!

Igencsak pozitívak a gazdasági előrejelzések a jövőre vonatkozóan, mind Magyarország, mind az Európai Unió egészét tekintve, legalábbis a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint. A fogyasztói várakozások optimizmust sugároznak, a beruházások bővülése pedig bárki számára tetten érhető.

A három Takarék (Szigetvári Takarék, MECSEK TAKARÉK Szövetkezet, Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet) egyesülésével létrejövő Dél TAKARÉK ügyfélkapcsolati igazgatója, egyúttal vállalkozói hitel üzletág-vezetője, Csányi Zsolt nagyon pozitívnak értékeli az elmúlt egy-másfél évet, úgy látja, megnőtt a beruházási hajlandóság a vállalatok körében, és emiatt a beruházási hitelek iránti igény is. – Ez számunkra azt mutatja, hogy a vállalatoknak van jövőképe, bátran nyúlnak a fejlesztés eszközeihez – mondta a szakember.

Komplex szemléletmód szükséges a nagyobb beruházások finanszírozásához

A Szigetvári Takarék szakértői úgy látják, hogy ma már egyre inkább igény mutatkozik az összetettebb beruházások finanszírozására, amely komplexebb forrásstruktúrát igényel. Egy változatos felépítésben tevékenykedő mezőgazdasági vállalkozás, kereskedő vagy gyártó cég, vagy épp a szolgáltatók és vendéglátó vállalatok egyedi igények szerinti kiszolgálására összetett módon szükséges tekinteni.

A nagyobb volumenű beruházás eszközeinek beszerzéséhez hosszú lejáratú beruházási hitelt, a támogatást előfinanszírozó forgóhitelt és esetlegesen a beruházási áfa megelőlegezését célzó rövid hitelt javasolnak. Mindezt úgy, hogy mindig az adott szükséglethez kell igazítani a konstrukciókat, amely még eredményesebb, ha a beruházási szállító igényeire is kiterjed, amelyre szintén van már példa, lehetőség.

A Takarékot felkereső vállalkozók egyik legelső kérdése a „0 %-os” MFB Pontokon elérhető források rendelkezésre állása.

– A konstrukció leginkább hitelprogramokon keresztül valósul meg, így nem minden vállalkozás számára nyújt forráslehetőséget. Az ügyfélkezelésünk folytán viszont gyorsan kiderül, hogy milyen egyéb módon oldható meg a vállalkozások finanszírozása – mondta Csányi Zsolt. – A nagy beruházási hajlandóság számunkra azt mutatja, hogy a vállalkozóknak van jövőképe, hiszen egy-egy fejlesztéssel évekig elköteleződnek egy-egy új technológia iránt. A partnereink egy részénél bővül a szállítói/vevői kör, ami miatt egyre inkább devizaforgalommal kapcsolatos lebonyolítási, illetőleg fizetési igények is megjelennek.

Ideális megoldás lehet egy fejlesztést tervező vállalkozásnak a piac jelenlegi slágerterméke is, a Széchenyi Beruházási hitel, aminek a nettó kamata 0 %, a futamideje akár 10 év is lehet és az ügyfél részéről biztosított fedezet a megvásárolt, felépített állóeszköz.

Azon vállalkozásokat, akik fejlesztéseikhez pénzügyi forrást keresnek, decembertől 5 megyében közel 50 fiókban várja majd a Dél TAKARÉK. A folyamatosan bővülő Vállalkozói Centrumokban kifejezetten a vállalkozások kiszolgálására szakosodott, speciálisan képzett kollégák várják a partnereket, ahol a jövőben nagyobb vállalkozói igényeket is ki tudnak majd elégíteni. A cél pedig az, hogy hosszabb távon a vállalkozók és a hitelintézet számára kölcsönös előnyökön nyugvó kapcsolat alakuljon ki.

Támogatott tartalom (x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő