Közel 12 ezren kaptak segítséget az elhelyezkedéshez Baranya megyében

esza_logoA Baranya Megyei Kormányhivatal négyéves projektje ér véget október végén. A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítását célzó, TÁMOP 1.1.2. elnevezésű, nyolcmilliárd forintos összköltségvetésű program során közel tizenkétezer álláskereső kaphatott segítséget.

A 2011. május elsején indult, uniós forrásból megvalósuló program elsődleges célja a tartósan álláskeresők munkaerőpiacra történő (vissza)vezetése volt. Dr. Jászberényi Gábor, a kormányhivatal főigazgatója a végéhez közeledő projektről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kiemelt jelentőségű program során főként a munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetű ügyfelek – a gyesen, gyeden lévők, a romák, a kedvezőtlenebb helyzetű régiókban élők, az alacsony iskolázottságúak, a fiatalok és az 50 év felettiek – foglalkoztatásának elősegítését célozták meg.

kormányhivatal, sajtótájékoztató01

– A nyolcmilliárd forintos összköltségvetésű projekt idén október végén zárul, az eltelt négy év alatt Baranyában mintegy 12 ezer álláskeresőnek segítettünk munkához jutni, vagy piacképes szaktudást, szakismeretet szerezni. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a résztvevők 40 százaléka dolgozik a projektből való kilépését követő 180. napon is – közölte a főigazgató.

Dr. Szederkényi Krisztina, a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője hozzátette, hogy a képzések tervezésénél elsősorban a hiányszakmáknak megfelelő tanfolyamok indításával igyekeztek támogatást adni az érintetteknek, akiket szaktanácsadók, pszichológusok segítségével is felkészítettek a munkavállalásra. Az álláskeresőket foglalkoztatók emellett bértámogatást, bérköltség-támogatást kaptak.

kormányhivatal, sajtótájékoztató03

Podlócz Judit projektmenedzser kiemelte, hogy a projekt kezdeti 6 milliárdos keretét idővel 8 milliárd forintra emelték, így a 27,2 százalékos költségnövekedés következtében az eredetileg tervezettnél 75,3 százalékkal több munkanélkülit tudtak bevonni a projektbe. A tizenkétezer érintett közül több mint háromezren szereztek valamilyen képzettséget. Ha a munkaerő-piaci adatokat nézzük, a megyében idén regisztrált 19 ezer álláskereső közül minden második részt vett a projektben, s közülük minden ötödik tartósan el is tudott helyezkedni.

Noha a program október végén véget ér, hamarosan hasonló célkitűzésekkel újabb uniós forrásból megvalósuló projekt indul. Emellett a már most is zajló, kétmilliárd forintos keretösszegű Ifjúsági Garanciaprogram keretében a 15 és 25 év közötti fiatalok munkába állását kívánják előmozdítani 2017 végéig.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés