Pécsen is várják a programozni vágyó gyerekeket

Idén szeptember 25-én tartják az évről évre egyre népszerűbb Kutatók Éjszakája elnevezésű programsorozatot. A Pécsi Tudományegyetem oktatói is részt vesznek az eseményen, csakúgy, mint az országosan is egyre ismertebb Logiscool programozói iskola.

Mozolai Tímea, a Logiscool Pécs vezetője elmondta, hogy örömmel vesznek részt a programsorozaton, mert így bárki, aki ellátogat hozzájuk, részese lehet egy Logiscool-órának. Programoznak Star Wars számítógépes játékot, ki lehet próbálni a robotok irányítását, illetve – a felnőttekre is gondolva – tartanak egy 3D nyomtató-bemutatót.

– Kurzusaink szeptember 21-én indulnak, szerencsére nagy az érdeklődés az iskola iránt, több bemutató nyílt napot is tartottunk. Az elkövetkező néhány hétben még lehet csatlakozni csoportjainkhoz, nyílt napokra várjuk az érdeklődőket szeptember 24-én és 30-án. Célunk, hogy városunkban is mind több gyerek tanuljon programozni, ismerkedjen a digitális világgal, mert ez a jövő tudása – mondja a Logiscool vezetője.

Az élményszerű oktatás kulcsa, hogy a diákok az első tanóra végére képesek lesznek kisebb programokat, játékokat írni. Az alapismereteket az oktatók természetesen a gyerekek számára is könnyen érthető programnyelvvel adják át. Ezeket a foglalkozásokat nem úgy kell elképzelni, hogy a fiatalok végig a számítógép előtt ülnek, hanem különféle játékokkal is fejlesztik gondolkodásukat. A Logiscool iskoláiban, így Pécsett is, inspiráló környezet várja a diákokat. Az oktatók olyan fiatal egyetemisták, akik könnyen megtalálják a közös hangot diákokkal.

logis cool-informatika gyerekeknek03

Logiscool Pécs a kurzusokon kívül számos ingyenes programmal várja a diákokat és szülőket: előadások, bemutatók, filmvetítések, játékok az informatika,a technika és a tudomány területéről. A cél egy olyan közösség létrehozása, amelyben az azonos érdeklődési körű diákok jól érzik magukat, ezért szeretnének számukra még több ablakot nyitni a világra.

A Kutatók Éjszakája után egy másik fontos eseményen is részt vesz a Logiscool, ez a CodeWeek, a Programozás Hete. Az Európai Unió ezen kezdeményezésének célja, hogy felhívja a figyelmet a programozói tudás fontosságára, így az elkövetkezendő napokban szerte az unióban több százezren ismerkednek meg valamilyen formában a kódolással.

– Ebből az alkalomból felajánljuk a lehetőséget az általános iskoláknak, hogy oktatóink segítségével a gyerekek megismerkedhessenek a programozással – mondja végezetül a vezető.

További információk, regisztráció: www.logiscool.com, hello.pecs@logiscool.com

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés