12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPRTöbb száz fával gazdagodott Vajszló

Több száz fával gazdagodott Vajszló

Számos látogatót vonzott a dél-dunántúli Vajszló község azon a márciusi hétvégén, amikor több száz facsemetét ültettek el a település lakói a Duna-Dráva Cement Kft. és a FERLING Kft. munkatársaival közösen, melynek köszönhetően tovább szépülhet a helyi temető kertje.

A kezdeményezés hűen példázza a település és környezetének zöld gondolkodását. A most elültetett, mintegy 300 normand, luc, dán, fekete, ezüst és erdei fenyő várhatóan pozitív hatással lesz nem csak a természetre, de az itt élők életére is. A programnak az időjárás is kedvezett. A település lakóinak, valamint a partner cégek munkatársainak közös összefogásával sikerrel zárult a küldetés, minden facsemete a helyére került.

vajszlo4
Hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, a Duna-Dráva Cement Kft. örömmel állt egy olyan esemény mellé, mint a vajszlói faültetési program, hiszen kiemelten fontos számára, hogy tevékenységét fenntartható módon, a környezetet maximálisan figyelembe véve végezze. A fenntarthatóság, mint cégfilozófia áthatja tevékenységét, amelyet korszerű, környezettudatos műszaki eljárások alkalmazásával és a természeti erőforrások optimális felhasználásával végez. Társadalmi felelősségvállalásával számos település fejlesztési programjához nyújtott már segítséget.

vajszlo3
A DDC társadalmi felelősségvállalási programjáról bővebben a vállalat honlapján olvashat: http://www.duna-drava.hu/hu/tarsadalmi-felelossegvallalas (x)

vajszlo1

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő