Hatalmas fejlesztés indul a pécsi gyermekklinikán!

Sok milliárd forintot fordít a kormány a gyermeksürgősségi ellátás fejlesztésére, ebből természetesen Pécs sem marad ki: új központ épül, felújítások lesznek a gyermekklinikán, valamint új eszközöket is beszereznek. 

Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Balog Zoltán azt mondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásából végrehajtandó fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is. A fejlesztések révén egyedülálló módon két új szakma is létrejön: a gyermeksürgősségi és a gyermektraumatológia.

A programba öt vidéki – a győri, a debreceni, a miskolci, a szegedi és a pécsi – gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik – tette hozzá a miniszter az MTI tudósítása szerint. Mint mondta, azt szeretnék, ha 2020-ra létrejönnének az ellátóhelyek, illetve azok országos rendszere, amelyhez a teljes képzési rendszer megújítása is tartozik.

Dr. Decsi Tamás professzor, a PTE Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója lapunknak elmondta, Pécsett a teljes program mintegy tizedéből, azaz 1,4 milliárd forintból valósulnak meg fejlesztések: létrejön egy 700-800 négyzetméteres új központ, 1000-1100 négyzetméternyi klinikarészt pedig teljesen felújítanak. A cél az, hogy a balesetet szenvedett vagy sürgősségi eljárásra szoruló gyermekek ellátása a mainál sokkal jobb körülmények között valósulhasson meg, és az EU élvonalába kerüljön a hazai gyermektraumatológia.

Ezért az infrastrukturális fejlesztések, felújítások mellett komoly eszköz- és műszerbeszerzés is kezdődik, valamint szakmai továbbképzéseket is tartanak a program során.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés