12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPTERangos elismerés a PTE tanárának

Rangos elismerés a PTE tanárának

Újabb tizenegy tudós, kutató, fejlesztő, feltaláló és oktató vehetett át kimagasló teljesítményéért Gábor Dénes-díjat csütörtökön az Országházban.

„A mérnöki tudomány felhasználásában az Önök jóvoltából jobbak tudunk lenni másoknál, és ez erősíti nemcsak önbecsülésünket, hanem közösségi érdekeink érvényesítését” – méltatta a díjazottakat Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki egyúttal emlékeztetett: a fizikai Nobel-díjas Gábor Dénes pályájának markáns része volt az emberért, a természetért és a társadalomért való felelős aggodalom, a folyamatos fejlődés fenntarthatóságának kritikája, és az ennek megfelelő útkeresés is.

Hozzátette: a mai világban felmerülő globális problémák megoldásához helyénvaló válaszok megfogalmazásához a politikusok, a tudósok és a civil társadalom összefogására van szükség.

„Noha napjainkban a tudomány és kutatás eszközei globálisak és hatásai nemzetközi szinten bontakoznak ki, de a mellőzhetetlen alkotói géniusz mindig lokális, azaz nemzeti tehetségbe ágyazott” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezért valamennyiünk feladata a közös jövő „feltalálása és megteremtése”.

Gyulai József, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke arról beszélt, hogy a Gábor Dénes-díjátadó a „magyar mérnöki munka ünnepe”.

Hangsúlyozta: a 20. század eltörölte a fizikai és a kémia közti határokat, a 21. században pedig a fizikai és kémia biológiával közös határinak elmosódása várható. Hatalmas nemzeti büszkeségre ad okot, hogy ebből a folyamatból a magyar tudósok is kiveszik a részüket.

Tíz másik szakember mellett Gábor Dénes-díjat kapott Kistelegdi István építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem tanára úttörő jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és építészeti esztétikai értékrendet egyben tükröző új oktatási szemlélet kialakításáért, és annak sikeres bevezetéséért a magyar felsőoktatásba.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő