Rúdtáncot is tanulhatnak a pécsi egyetemisták!

Lusták lennének az egyetemisták? Nem akarnak kötelezően tesizni? Ugyan! A Pécsi Tudományegyetem, egész pontosan a Táncoló Egyetem egy teljesen új dimenziót nyitott a diákok átmozgatására. A fiatalok felvehető kurzusként rúdfitneszt, azaz rúdtáncot tanulhatnak. 

A Táncoló Egyetem által meghirdetett legújabb kurzust a rúdfitneszt bárki felveheti, és ha elvégzi az alapokat, még kreditet is kap érte. Ha pedig ez nem lenne elég lelkesítő, akkor a látvány garantáltan bevonzza a tömeget az órára.

Már a pécsi főtéren is bemutatkoztak

– Szeretnénk eloszlatni a sztereotípiákat, mert ez ma már egy igen kemény sporttá fejlődött. Erőelemeket tartalmaz és hajlékonyságra épít. De nagyon komolyan átmozgatja a felsőtestet is. Szerintünk tökéletes edzésforma – árulta el az órákat tartó Dombai Szilvia.

Fiúk is járnak az órákra

A rúdtáncoktató elmondta: ez a sportág annyira komoly lett, hogy ma már kacsingatnak az olimpia felé is.

A test megerősítése mellett nagy hangsúlyt fektetek a nyújtásra, hiszen egy-egy elem kivitelezése akkor a legszebb, ha kellő rugalmassággal rendelkezünk.

– Ma már nemcsak a nők, hanem a férfiak is nagyon keményen űzik ezt a sportot. Az ilyen saját testsúlyos edzések szinte tökéletes alakot képesek kialakítani a sportolóknál – tette hozzá Szilvia, aki 2010 óta foglalkozik intenzíven a rúdtánccal.

Szilvi (balra) nagyon odafigyel tanítványaira
Az oktató szereti az egyedi trükköket, a meghökkentő elemeket, de a tanítványokkal mindent az alapoktól kezdenek, fokozatosan jutnak el a leggyakrabban használt táncos mozdulatokig és erőelemekig.

Az egyetemistáknak az első szemeszterben egy kezdőcsoportot indítottak, ahol heti egy alkalommal sajátíthatják el az alapokat, talajon és rúdon egyaránt. Sőt, még rövid koreográfiákat és kombinációkat is be lehet gyakorolni. De aki úgy érzi, biztonságosan csimpaszkodik a rúdon, tovább is mehet majd. A cél az, hogy a kreditek megszerzése mellett megszerettessék és megismertessék a rúdfitneszt a fiatalokkal.

Csak vidám perceket hozhat a rúdfitnesz

Szilvi inkább az ART stílust képviseli, mutatunk is egy videót róla:

Hirdetés