A csapatmunka diadala

Óriási sikert aratott a PSN Zrt. serdülő korosztályú vízilabdacsapata, miután 9-8-ra legyőzte a 3 éve és 69 mérkőzés óta veretlen UVSE-t.

– A gyerekek nagy szívvel és hittel, szinte hiba nélkül játszottak az egész találkozó alatt. A végére ugyan elfáradtak, de hősiesen megtartották a megszerzett előnyt. Fantasztikus dolog volt edzőként megélni ezt az összecsapást, azt gondolom, hogy ez a csapatmunka diadala volt – mondta Lukács Gergely, a pécsiek trénere a budapesti, országos hírű győzelmet követően.

A hazai csapat edzője nyilatkozatában szintén a PSN Zrt. fiataljainak megérdemelt győzelmét emelte
ki.

– Meg kell említenem, hogy 1020 nappal ezelőtt vesztettünk pontot legutóbb a serdülő bajnokságban, biztos volt, hogy ez a sorozat előbb-utóbb megszakad. Azonban sokkal inkább a pécsi csapatról és az edzőikről kell, hogy szóljak, hiszen Lukács Gergely és Kemény Kristóf nagyszerűen felkészítette ma (is) együttesét. Az, hogy mi nem a legjobban játszottunk, a pécsi csapatnak volt nagyban köszönhető. Minden együttes úgy játszik, ahogy hagyják, és a PSN Zrt. fiataljai nem hagytak minket. Az elejétől kezdve vezetett a Pécs, döntetlen is csak egyszer volt az állás (0-0…), ez mindennél többet elmond. Kiváló kaputeljesítmény és nagyszerű helyzetkihasználás jellemezte ma őket. A kisebb játéktudást lelkesedéssel és ésszel maximálisan kompenzálták, teljesen megérdemelt a győzelmük – nyilatkozta Benczur Márton, a címvédő együttes edzője.

Hirdetés