A fiú, aki “edzett, mint az állat” és “megrántotta Phelpst”

Kenderesi Tamásnak is zenéltek

Az egész világot ámulatba ejtette a bonyhádi születésű, pécsi Kenderesi Tamás, aki a 200 méteres pillangóúszás elő- és középfutamát is megnyerte, maga mögé utasítva a 19-szeres olimpiai bajnok legendát, az amerikai Michael Phelpst, saját példaképét.

Decemberben térdszalagszakadással kellett heteket kihagynia, sok tornát így nem is vállalt be – így senki nem gondolta volna, hogy ezek után ilyen időket úszik a legnagyobb világversenyen.

Kenderesi pedig nem tombolt a medencében, miután a világ legnagyobbjait verte meg: csupán egy laza hüvelykujjal jelezte: elégedett az idővel.

kenderesi
Visszafogott ünneplés az előfutam után

A világsajtó sem ment el szó nélkül az eddig viszonylag ismeretlen magyar úszó teljesítménye mellett. A BBC twitter-oldalán emlékezett meg az előfutamban, majd az elődöntőben látottakról.

Kenderesi nyilatkozatai alapján pedig az derült ki: egy igazi fenegyerek van születőben.

– Nem így terveztem, de ha már ott volt mellettem Michael (Phelps), gondoltam, rántsuk meg, miért ne verhetném meg most?

(Később saját maga kommentelt az egyik sportoldal képéhez a zseniális szófordulat kapcsán)

tamas kenderesi

 

– Decemberben volt egy térdszalagszakadásom, ahhoz képest elég jól állok, nem? Azóta edzettem, mint az állat, ez az eredménye.

– Láttam, hogy el kellene indulni, úgy gondoltam, hogy inkább megverem Michaelt. Ez viccesen hangzik, de akkor lenne igazán vicces, ha ő is erősen úszott volna.

kenderesi tamás
Kenderesi (fehérben elől), a háttérben Michael Phelps

Azok után különösen mulatságos ez, hogy Kenderesi a rajt előtt az MTI-nek elmondta, szeretne egy tetoválást, mégpedig Phelps saját jelmondatát varratná magára: “The more you dream the more you achieve” – vagyis: “Minél nagyobbat álmodsz, annál többet érsz el”. Az igazi különlegesség azonban az lenne, hogy az alapot maga a 19-szeres olimpiai bajnok írná fel egy papírra. “Tegnap találkoztunk és mondtam neki, hogy szeretnék tőle kérni majd valamit. Nagyon laza és kedves volt” – mesélte a pécsi úszó.

kenderesi_tamas
Edzett, “mint az állat”

Az olimpia előtt kérdeztük az úszót, hogy milyen érzésekkel utazik Rióba, hogyan készül. Kenderesi azt mondta, okosabban kell felépítenie úszását, többet kell taktikáznia. Úgy még jobb eredményeket érhet el, felülmúlhatja a korábbiakat. Úgy nyilatkozott, reméli, hogy a nagy kihívás, élete legnagyobb versenye többet fog kihozni belőle.

Nos „elég jól áll, nem?”

kenderesi comment
Németh András, a híres kommentbetyár is egy klasszikussá vált fordulattal reagált az eseményekre

Ide kattintva megnézhetik Kenderesi középdöntős úszását 20:10-től, nyilatkozatát pedig 22:20-tól.

Eddigi úszásai pedig:

Az előfutam

A középdöntő: