A magyar úszósport egyik fellegvára Pécs

Június 22-én, csütörtökön a Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Bienerth Gusztáv Pécsre látogatott, amely során Csizi Péter országgyűlési képviselő és Vári Attila, a PSN Zrt. kétszeres olimpiai bajnok vezérigazgatója kíséretében megtekintette a Füzes dűlő városrészbe tervezett multifunkcionális sportcsarnok, valamint uszoda és aquapark területét, majd a Hullámfürdőben találkozott a PSN Zrt. Sportiskola úszó, szinkronúszó és vízilabdázó szakosztályainak növendékeivel és edzőivel.

A sportkomplexumról Vári Attila elmondta, hogy a Modern városok program keretében tervezett beruházás a városlakók bevonásával zajlott konzultáció során elsöprő igényként fogalmazódott meg, így a városban évtizedes hiányokat pótló, csúszdaparkot is tartalmazó létesítmény komoly és minőségi előrelépést jelenthet Pécs sportéletében.

– Jelenleg a kivitelezéshez szükséges építészeti vázlatterv kidolgozása van folyamatban, mely során a kiválasztott cégek képviselőiből álló, a projekt szakmai irányításáért felelős csoport elkészíti a szükséges dokumentumokat, beszerzi az engedélyeket. A szakmai koordinációs csoportot alkotó vállalkozások végzik a környezeti, közlekedési, régészeti és örökségvédelmi, földtani és üzemeltetési koncepciók kidolgozását. A multifunkcionális sportcsarnok és uszoda, valamint az ahhoz kapcsolódó akvapark sportszakmai és turisztikai célokat is szolgál majd, így az igazolt versenyzők, amatőr sportolók, iskolások, óvodások, egyetemisták és minden pécsi mellett a városba látogató turisták számára is megfelelő kikapcsolódási és rekreációs központ épülhet városunkban – fogalmazott a cégvezető, aki hozzátette, hogy a Magyar Úszó Szövetség minden segítséget megad ahhoz, hogy az új komplexum a nemzetközi sportszakmai előírásoknak minden téren megfeleljen, már a tervezési fázisban is fontos szempont a fenntarthatóság és gazdaságos üzemeltetés, így kiemelt szerepet kapnak a megújuló energiák.

A szövetség elnöke, dr. Bienerth Gusztáv a Hullámfürdőben tett látogatása során örömmel tapasztalta, hogy sok tehetséges, lelkes fiatal készül a különböző megmérettetésekre a PSN Zrt. Sportiskola különböző szakosztályaiban.

– Azt gondolom, hogy Pécs a magyar úszósport egyik fellegvára, hiszen az elmúlt évek eredményei is azt bizonyítják, hogy a komoly és jó szakmai program eredményeként sok tehetséges sportolót neveltek ki a pécsi klubok. Azért látogattam a baranyai megyeszékhelyre, hogy közelebbről megismerjem az itteni környezetet, az edzőket és sportolókat, a város vezetőivel pedig arról tárgyaltunk, hogy az idén 110 éves Magyar Úszó Szövetség miben tudja támogatni az itteni munkát. Büszkén mondhatom, hogy a magyar úszósport a világ öt legjobbja között van, ehhez a sikerhez pedig természetesen Kenderesi Tamás városa, Pécs is hozzájárult – mondta a szövetség első embere.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés