A Partizan nyerte a pólótornát

A Partizan Beograd nyert, a házigazda a 9. helyen zárt az U14-es korosztály számára kiírt PSN Zrt.-Diapolo-kupa húsvéti nemzetközi utánpótlás-vízilabdatornán az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.

Ahogy a korábbi öt esztendőben, az idén is teljes megelégedettséggel zárták a résztvevők az ezúttal a 2000-ben vagy később születettek részére kiírt PSN Zrt.-Diapolo-kupa húsvéti nemzetközi utánpótlás-vízilabdatornát. A házigazda PSN Zrt., illetve a másik magyar, az UTE mellett további tíz, közte szerb, horvát, szlovén, szlovák, valamint egy olasz, sőt, dél-afrikai gárda emelte a színvonalat. A résztvevők egybehangzó állítása szerint a korosztály nemzetközi élmezőnye mérte össze erejét Pécsett – miközben a szervezők a torna előtt azzal voltak a legnagyobb bajban, hogy kit utasítsanak vissza a sok jelentkező közül.

A meccsek során a PSN Zrt. Sportiskola fiataljai a csoportkörben előbb 13-9-re kikaptak a szerb Crvena zvezdától, majd 12-2-re a szlovák Kassától, végül 9-8-ra verték a dél-afrikai Northern Crocodiles-t. Így a helyosztón a 9-10. helyért játszhattak. Ahol a szerb Proleter fölött diadalmaskodtak 7-4-re, így a 9. helyen zártak, míg a fináléban a Partizan Beograd nyert 10-ra az UVSE ellen, ezzel elhódítva a kupát.

– A torna a megszokott magas színvonalon zajlott, sok dicséretet kaptunk. A csoportmeccseken voltak nagy különbségű győzelmek, a helyosztókon már szorosabb eredmények születtek. Nagyon jó meccset játszottunk a szerbekkel és legyőztük a dél-afrikaiakat, úgyhogy tisztességesen helytálltunk. Örülünk, hogy ismét sikerült rangos tornát összehozni – összegzett Lukács Gergely, pécsi utánpótlás-szakágvezető.

A végeredmény: 

1. Partizan Beograd

2. UVSE

3. Hornets Kosice

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés