A pécsi lány, aki futóbajnok lett Olaszországban

Pugliában kétezer futó között egyetlen magyarként gyűjti a lábába a kilométereket Pummer Emőke, az olaszok Emyje. A 31 éves pécsi lány azt mondja, magyar mentalitása segíti őt minden versenyén, ahol dobogóra állhat.

A Malomvölgyi-tó számos pécsinek kedvelt kiránduló- és futó hely. Emőke is itt tette meg az első pár kilométerét, ami viszont egészen az olaszországi maratonig vitte őt. Emő azt mondja, hobbifutóként utazott ki Olaszországba, de ott egy véletlennek köszönhetően rögtön aranyérem került a nyakába.

Emőke a Malomvölgyben kezdte 2010-ben, hat év múlva olasz bajnok lett belőle

– Pécsett úgy kocorásztam, mint bárki, aki kimegy egy-két körre a Malomvölgybe. Soha nem voltak nagy terveim a futással. Végül a szerelem miatt Olaszországban kötöttem ki, ott ismertem meg a férjemet – kezdi a történetét Emőke.

 Kitartásommal tudtam dobogóra kerülni, de aztán rámentem arra, hogy gyorsabb is legyek.

Emőke 2012-ben költözött ki Olaszországba, az Itália déli részén fekvő Ruvo di Pugliába. Pár hét múlva pedig úgy gondolta, Malomvölgy híján elindul egy kinti versenyen. Az eredmény viszont őt is meglepte.

– Ez egy 10 kilométeres verseny volt, ami a Malomvölgyben olyan két körnek számít. Sikerült úgy futnom, hogy első lettem. Én is megdöbbentem, hogy felállhattam a dobogóra – mondja Emő.

Ez egy beszédes kép Emőkéről és egy olasz versenyzőről, mi már nem is fűznénk hozzá semmit

Pécsről küldték az edzéstervet

Emő Pécsett egy sportegyesület segítségével futott, ha úgy tartotta kedve. De az első elért eredménye után megkérte pécsi edzőjét, Dinya Illést, hogy állítson össze neki egy edzéstervet.

– Nem tudtam azonnal az olaszokkal edzeni, mert nagyon nehézkesen tudtam elintézni az egyesületi papírjaimat. Egy évembe telt, mire el tudtam kezdeni a kinti egyesülettel futni. De az edzéssel nem álltam le, ez idő alatt Pécsről kaptam az itinereket, amiket be is tartottam – meséli mosolyogva Emő.

A dobogó legfelső fokán a pécsi Emőke, mögötte pedig? A tenger!

Kitartással lett bajnok

Emő szerint a magyar mentalitásának köszönhető, hogy most ott tart, ahol. Az ottani versenyeken ugyanis nemcsak azt nézik, hogy mennyire gyors egy futó, hanem azt is, hogy egy évben hány versenyre megy el.

– Az olaszok, főleg a lányok, inkább buliznak és jókat esznek, isznak. Nem kevésszer mondtam én is nemet a Limoncellóra, az olasz citromlikőrre, mert másnap versenyem volt – mondta Emő. Mindez megérte, hiszen tavaly Puglia tartományban ő lett a korosztályos bajnok.

Emőke Pécsről magával vitte kangoo cipőjét is, az olaszok legnagyobb örömére

Magyarként ez külön öröm

– Sosem gondoltam volna, hogy a Malomvölgyben szerzett tapasztalatok, majd a kitartás ilyenre elég lehet. Persze meg kell említenem azt is, hogy van egy olyan olasz férjem, aki elfogadja a szenvedélyemet, és bár ő bevágja a pasta-kat, tőlem nem várja el minden hétvégén.

Amikor Emőke az olaszokat “ugráltatja”:

 Olaszországban a bajnokság folyamatos pontgyűjtéssel jár. Egy évben 22 verseny van, ezekről nem nagyon lehet hiányozni, hiszen legalább tizenhat versenyt kell teljesíteni ahhoz, hogy pontokat gyűjthessen a futó, amiket az év végén összesítenek. Ez azt jelenti, hogy hat hónapon keresztül, míg tart a szezon, szinte minden hétvégén rajthoz kell állni.

Emőke legjobb eredményei Olaszországban, egy olasz edző, Antonio Zaccheo segítségével:
10 kilométer 4.16 átlag – 42 perc 40 másodperc
21 kilométer 4.30 átlag – 1 óra 35 perc
42 kilométer 5.06 átlag – 3 óra 36 perc

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés