Átadták a Magyarország jó tanulója – jó sportolója díjat

A PSN Zrt. Sportiskola magasugrója, egyben az Árpád Fejedelem Gimnázium 9. osztályos tanulója, Kárpáti Enikő Kata Csizi Péter országgyűlési képviselőtől vette át a Magyarország jó tanulója – jó sportolója díjat.

„Kitartás kell a tanulmányi és sportolói eredményességhez”, mondta júniusban Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az oklevelek ünnepélyes átadásán, amelyen a pécsi lány sportolói elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni: a mindössze 15 éves atléta az U18-as válogatott tagjaként vett részt épp akkor egy megmérettetésen. Az elismerést olyan diákok érdemelhették ki, akik köznevelési intézményben 5–8., illetve 9–13. évfolyamos tanulók voltak, vagy nappali tagozatos felsőoktatási intézményben hallgatók.

Korcsoporttól függően a 2015/2016-os tanévben 4.8-as, 4.7-es, vagy 4-es átlagot kellett elérniük, emellett sportáguk országos bajnokságán vagy nemzetközi versenyén a legjobb hatban kellett végezniük.
Kárpáti Enikő Kata a tanulmányok terén bőven túlteljesítette a fenti elvárást, a bizonyítványa ugyanis első osztálytól kezdve végig színjeles volt. Legutóbbi kiváló sporteredménye, a júliusi győri európai ifjúsági olimpián (EYOF) elért nyolcadik helye pedig még bele sem számított az értékelésbe, ám ezen kívül is olyan kimagasló eredményeket ért el az atlétikapályán az elmúlt évben, hogy a bizonyítvány mellett szinte nem is volt kérdés, hogy sikeres pályázatával bekerül a 400 díjazott közé.

Édesanyja, egyben edzője, Kárpátiné Kövesi Enikő büszkén árulta el, hogy lánya a pályázatban meghatározott kritériumoknak olyan magas szinten felelt meg, hogy legjobb pécsiként került az első három díjazott közé. Szinte felsorolni is nehéz azokat a 2016-ban elért eredményeket, amelyekkel Kárpáti Enikő Kata büszkélkedhet, többek között a diákolimpiai bajnoki címét, a Gymnasiadé első helyét és a serdülő magyar bajnokságon elért aranyérmet vették számításba a helyezések eldöntésekor.
Amint írtuk, a díjat nyár elején nem tudta Balogh Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől átvenni, ám ahogy a mostani átadón Csizi Péter fogalmazott, ő semmiképpen sem akarta a postára hagyni a feladatot, így elkérte a minisztertől, hogy Pécsett egy családias hangulatú kis ünnepség keretében kerüljön méltó helyére.

„A tehetséges, eredményes és szorgalmas sportoló fiatalok jövőnk zálogai, ezért is különösen fontos kormányzatunk számára, hogy az kiemelten támogassa, értékelje őket. Hasonlóképpen Pécs számára, így büszkén nyújtottam át Kárpáti Enikő Katának ezt az elismerő oklevelet. Annál is inkább, mert ő a magas szintű sportolás mellett azon hitünk és célunk tökéletes megtestesítője is, hogy a kiemelkedő sport és a tanulás együttesen vezet a jobb jövő felé”, mondta Csizi Péter az oklevélátadó ünnepségen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés