Bajnokkal jön a Kaposvár

A KSI elleni legutóbbi sikerével a tabella 5. helyére előrelépő PVSK-Füszért a 11. helyen álló, szomszédvár Kaposvárt fogadja a vízilabda OB I. 9. fordulójában, november 8-án, pénteken 19 órakor az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában.

A tavalyi idényhez képest jelentősen megerősödött a kaposvári együttes – többek között leigazolta Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kapust is -, ezt jelzi az is, hogy bejutott a Magyar Kupa jövő hétvégi négyes döntőjébe.

A házigazda PVSK mestere, Bereczki Miklós tavaly decemberig éppen a Kaposvár edzője volt, tavasszal viszont már a pécsieket erősítette játékosként, majd játékos-edzőként. Máig emlékezetes a bajnokság utolsó meccsén, a nyolc másodperccel a vége előtt épp a Kaposvárnak lőtt gólja, amivel eldöntötte a pécsiek bentmaradását, egyben a Kaposvár kiesését – a somogyiak végül létszámemelés jóvoltából maradtak mégis az élvonalban.

Szécsi

– Újabb fontos hazai mérkőzés előtt állunk. Szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, de tudom jól, hogy ez is egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A kaposváriakkal jól ismerjük egymást, sokszor játszunk egymással, nagy meglepetésre nem számítok, a napi forma fog dönteni – mondta a pécsi edző.

– Különösen fontos lenne a három pontot megszerezni, hogy a kiváló ötödik helyünket megtartsuk a bajnokságban. Ez a Kaposvár már nem olyan, mint a tavalyi, sok pénzt költöttek rájuk, jóval erősebb játékot képviselnek. Szerencsére mi is jobbak vagyunk, mint tavaly, izgalmas mérkőzés lesz, az biztos. Újra szükségünk lesz a szurkolók támogatására.

A Vasút ezt követően, immár zsinórban negyedszer, jövő héten is itthon játszik, november 15-én a pontveszteség nélkül listavezető Egert fogadja.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés