12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapSportBerta Dániel a legjobb és a legnépszerűbb

Berta Dániel a legjobb és a legnépszerűbb

A hétvégén megrendezett 14. Pécsi Sportbálon adták át a Pécs legjobb, illetve Baranya legnépszerűbb sportolóját megillető díjakat. A párbajtőröző Berta Dániel duplázott: a szakmai zsűri is a legjobbnak találta és a közönség népszerűségi szavazásán szintén az élen végzett.

Ahogy a sportbálok, úgy a Baranya legjobb sportolója, illetve az önkormányzat hagyományos év végi pécsi sportolói díjazása is Csipkerózsika-álomba szenderült három esztendőre. A szombati sportbállal, illetve a két korábbi szavazás némi vegyítésével a szervező önkormányzat, PSN Zrt. és PTE Sportiroda igyekezett e hagyományokat méltóképpen újraéleszteni.

Ennek megfelelően idén a „Pécs legjobb sportolója 2103-ban” díjat négy kategóriában, férfi és női egyéniben, csapatban, illetve a parasportolók között ítélte oda a legnagyobb sportegyesületekkel történt konzultáció alapján egy hattagú szakmai zsűri.  Tagjai: Ács Pongrác, a PEAC elnöke; Czerpán István, a PVSK ügyvezető elnöke; Csizi Péter, országgyűlési képviselő, Pécs sportért is felelős alpolgármestere; Mayer András, a Dunántúli Napló sportrovatvezetője; Réfi Eszter, Európa-bajnok sportaerobikos, a PSN Zrt. Sportiskola vezetője és Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a PSN Zrt. vezérigazgatója. Fontos hangsúlyozni, hogy a zsűri a jelölt sportolók 2013-ban elért eredményei alapján állította föl sorrendjét.

Emellett a www.pecsma.hu oldalon három héten keresztül folyt egy közönségszavazás, amelyen az olvasók voksolhattak (egy IP-címről egyszer, vagyis a kiíró szándéka szerint valódi széles körű véleményt tükrözően, nem pedig a tévés valóságshow-k dömpingmódszerével) Baranya – ugyancsak 2013-as szereplése alapján – legnépszerűbb sportolójára.

Vívás, Berta Dániel (8)
Berta Dániel párbajtőröző duplázott

Érdekesség, hogy a PTE-PEAC-PSN Zrt. U23-as Európa-bajnok párbajtőrözője e nemzetközi sikerével a szakmai zsűri véleménye szerint a legjobb férfinak járó címet is kiérdemelte, ugyanakkor a közönségszavazáson is meggyőző fölénnyel szerezte meg az első helyet.

Pécs város legjobb sportolója 2013-ban

Nők:

1., Jakabos Zsuzsanna, az ANK Úszóklub világbajnoki 5., kétszeres 6. helyezett, háromszoros Világkupa-ezüst-, egyszeres bronzérmes úszója.

2., Szilvás Angéla, a Forma Fitt SE felnőtt aerostep Világjátékok 4.helyezett, magyar bajnok sportaerobikosa.

3., Kovács Mária, a PVSK Európai Uniós (Európa)-bajnokság aranyérmes, magyar bajnok ökölvívónője.

Férfiak:

1., Berta Dániel, a PTE-PEAC-PSN Zrt. junior világbajnoki és U23-as Európa-bajnoki csapat-ezüstérmese, Világkupa-bronzérmes, a junior világranglistán 3., felnőtt ob egyéni és csapatezüstérmes párbajtőrözője.

2., Burján Csaba, a PKSE téli Universiadén 5000 méteres váltóban győztes, Európa-bajnoki 3., junior magyar bajnok, országos csúcstartó rövid pályás gyorskorcsolyázója.

3., Fodróczi Vilmos, a PKKC Universiadén 5. és 6. helyezett kajakosa.

Csapat:

1. Mazács Fanni és Bali Dániel, a PTE-PEAC Gymnasiade-győztes, vb-bronzérmes, csapat Eb-3., magyar bajnok sportaerobik vegyes párosa.

2., A PVSK-Pannonpower Magyar Kupa 4. helyezett, az NB I-ben 8. férfikosárlabda-csapata

3., A PEAC-Pécs AdriaLiga-bronzérmes, Magyar Kupa 4., NB I-ben 5. női kosárlabdacsapata.

A legjobb parasportoló:

Sors Tamás, az ANK Úszóklub paraúszó-világbajnoki ezüstérmes és 4. helyezett, a Hungarian Openen négyszeres bajnok paraúszója.

Baranya legnépszerűbb sportolója 2013-ban (a www.pecsma.hu közönségszavazása alapján) :

1. Berta Dániel (az össz-szavazatok 23%-ával)

2. Koller Krisztián, a PMFC NB I-es labdarúgója (17%)

3. Iványi Dalma, a Pinkk-Pécsi 424 NB I-es kosárlabdázója (14%).

A további (már nem díjazottak) sorrendje: Nagy-Bujdosó Nóra, a PEAC-Pécs NB I-es kosárlabdacsapatának kapitánya (12%), Michelisz Norbert autóversenyző (10%), Bali Dániel, a PTE-PEAC sportaerobikosa (9%), Fodróczi Vilmos (8%), Jakabos Zsuzsanna (3%), Kovács Péter, a PVSK kosárlabdázója (1%), Knoch Viktor (rövid pályás gyorskorcsolyázó (1%), Fülöp Elemér (a DÖKE Komló szektorlabdázója (1%), Bene Barnabás középtávfutó (1%).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő