5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportIgazi bombanő a Hullámfürdő névadójának dédunokája

Igazi bombanő a Hullámfürdő névadójának dédunokája

Abay Nemes Anna
Pécsen sokan felemelik a fejüket, ha elhangzik az Abay Nemes Oszkár név, hiszen a PSN Zrt. által üzemeltetett Hullámfürdő sportuszodájának is az 1936-os berlini olimpiai játékokon váltóban bronzérmet szerzett sportoló a névadója. A pécsi úszósport egyik legeredményesebb versenyzőjének dédunokája, Abay Nemes Anna a családi kötelékeket és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának jó hírnevét figyelembe véve döntött úgy, hogy a baranyai megyeszékhelyet választja a következő legalább hat évre otthonának.

Abay Nemes Anna ugyan Nagykanizsán nőtt fel, de évente legalább egyszer meglátogatta pécsi rokonait, mint mondta, nagyon fontos számára a család, sokat köszönhet a szüleinek és a rokonainak.

abay nemes anna3
Mindig is orvosi pályára készült

– A rokonságban nagyon sok az orvos, így azt mondhatom, hogy folytatom a hagyományt, hiszen szeptembertől a PTE-ÁOK általános orvosi szakára járok. Azt ugyan még nem tudom, mire fogok specializálódni, de kiskorom óta szeretek segíteni az embereken, így tulajdonképpen amióta az eszemet tudom, az orvosi pályára készülök. A középiskolai éveim alatt volt szerencsém közel egy évet az Amerikai Egyesült Államokban tanulni, ahol a kötelező tantárgyak mellett felvettem számomra igen érdekes órákat is. Többek között tanultam anatómiát is, amit Magyarországon ilyen mélységekig nem tanítanak még a gimnáziumokban. Az egyik alkalommal macskát is boncoltunk, nagyon érdekes volt megismerni az állat felépítését és a szerveinek a működését. Akkor döntöttem el végleg, hogy orvos szeretnék lenni. Mivel az ottani tanulmányaim nagyon különböztek a magyar oktatási követelményektől, így azt az évet pótolnom kellett, de nem is volt baj. Nagyon erős osztályba kerültem és felismertem, hogy mennyire fontos a tájékozottság, hiszen ezáltal juthatok csak be a legjobb egyetemekre, ahol azt hallgathatom majd, ami érdekel – foglalta össze a családi és tanulmányi hátterét Abay Nemes Anna.

abay nemes anna2
A dédunoka is sportolt

Az úszóbajnok dédunokája nem meglepő módon szintén a vizes sportágat választotta, tizenhat évig versenyszerűen úszta a kilométereket a medencében, majd három éve más felé vitte az élet.

– Természetesen, ahogy az élet más területein is, a sportban is nagy hatással volt rám a családi háttér. Unokatestvéremmel kezdtünk el együtt úszni, de három éve választanom kellett, a tanulást és a sportot nem lehetett együtt ilyen magas szinten űzni és fontosabbnak tartottam, hogy mindenképp felvegyenek az orvosira – árulta el élete egyik legnagyobb döntésének okát a fiatal lány, aki felnőtt magyar bajnokságon is felállhatott már a dobogó harmadik fokára, Európa-bajnokságon is rajtkőre állt, az ifjúsági ob-n pedig négyszer is a legjobbnak bizonyult.

abay nemes anna5
Az Egyesült Államokban is tanult

– Jól esik és rendkívül motivál a családi hátterem. A versenyeken sokaknak ismerősen csengett a vezetéknevem, legelőször talán akkor tudatosult bennem, hogy valóban híres családból származom, amikor alsó tagozatban megkérdezték, hogy Abay Nemes Oszkár rokona vagyok-e, amelyre természetesen mosolyogva válaszoltam igennel. Ugyan köztünk már nagy a generációs különbség, így nem szokták az uszodában az eredményeinket összehasonlítani, de ha szóba kerül a dédnagyapám, akkor nagyon büszkén mondom mindenkinek, hogy a leszármazottja vagyok – mondta Abay Nemes Anna.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő