8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaA bronzéremért játszhat a PEAC-Pécs

A bronzéremért játszhat a PEAC-Pécs

Nem tudott győzni hazai pályán a PEAC-Pécs csapata a női kosárlabda NB I elődöntőjének harmadik összecsapásán, szoros csatában 76-72-re nyert a Lauber Dezső Sportcsarnokban a DVTK, így a diósgyőriek jutottak a fináléba.

Az első két találkozóhoz hasonlóan a harmadik mérkőzés is szoros, végig kiélezett csatát hozott a döntőért vívott párharcban. Egyik csapat sem tudott komolyabb előnyre szert tenni a négy játékrész alatt, az utolsó negyedben azonban a DVTK dominált, a hajrában nem bírta a nyomást a kitartóan küzdő PEAC-Pécs, így végül négy ponttal kikaptak Djokics Zseljko tanítványai. A Diósgyőr ellenfele a döntőben a Győrt búcsúztató Sopron lesz.

– Gratulálok a Miskolcnak a győzelemhez, az én játékosaim pedig megérdemlik az elismerést, hiszen harcoltak, ahogy tudtak. Nagy dolognak tartom, hogy ezt a remek Diósgyőrt három kiélezett csatára tudtuk kényszeríteni – mondta Djokics Zseljko, a PEAC-Pécs edzője a 2-1-re elveszített párharcot követően.
Nem sokat pihenhetnek Raksányiék, hiszen április 6-án, hétfőn 18.00-kor a Győrt fogadják a két győzelemig tartó bronzéremért vívott párharcban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő