5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaCsonka Zsófi a 10. helyen zárt női sportpisztolyban

Csonka Zsófi a 10. helyen zárt női sportpisztolyban

Csonka Zsófia a döntőről egy körrel lemaradva a 10., míg Tobai-Sike Renáta a 16. helyen zárta a sportpisztolyosok versenyét a riói olimpia keddi versenynapján.

A női pisztolyosok 25 méteres versenyszámának első felében 30 pontlövést, a másodikban 30 gyorsat rendeznek. Az első egy klasszikus menetű szakasz, mely során a versenyzők saját tempójukban egymás után leadják lövéseiket a céltáblára, melynek a 10-es köre öt centiméter átmérőjű. A gyorsban ötös sorozatokkal haladnak, a lövéseket a versenybíró felszólítására, adott időn belül kell egymás után végrehajtani, minden kísérletre 3 másodpercük van a versenyzőknek, a „könnyítés” pedig annyi, hogy a céltábla közepén a tizes átmérője tíz centi.

A 40 versenyzőt két csoportra osztották, Csonka Zsófia, a szám Európa-bajnoki címvédője, londoni hatodikja az elsőben, míg a vb-bronzérmes Tobai-Sike a másodikban szerepelt.

Az első szakaszban mindketten 288 kört értek el, s amint azt Győrik Csaba szövetségi kapitány megjegyezte, mindketten elég pechesek voltak, kilenceseik közül sok volt 9,9-es, azaz egy hajszállal a tizesen kívül. Mindez azt jelentette, hogy a gyors részt a 21. és 23. helyről kezdhették, annak tudatában, hogy abban nagyon jól kell lőniük, hogy legyen esélyük a fináléra.

Előbb a pécsiek kiválósága lépett lőállásba, aki az első két sorozatot 97 körrel zárta, majd a harmadikat 48-cal. „Most kell három 50-es sorozat és azzal talán még a finálé is meglehet” – mondta a lelátón Győrik. Csonka pedig mintha hallotta volna a kapitányi utasítást, a negyedik és ötödik körben sem hibázott. Az utolsó ötben aztán becsúszott két kilences, a pécsi sportoló pedig fejcsóválva vette le fülvédőjét, mert 293 körös gyors eredménnyel 581-gyel fejezte be a versenyét.

„Hátha a másik csoportban is ellövik magukat egy páran és elég lesz” – kommentálta kissé bosszúsan Csonka az eredményét.

Csonka Zsófia döntőjére egészen a végéig látszott esély, ám végül a hatodik, a hetedik, a nyolcadik, sőt, még a kilencedik helyezett eredménye is 582 kör lett.

„Ez volt az első olyan olimpiám, amin ilyen sok időt kellett várnom a megérkezés és a verseny között, olyan voltam már, mint egy felhúzott íj, aztán az első öt lövésnél komoly izgalom tört rám, ami meglepett. Alapvetően nem indult jól a pontlövészet, pedig hónapokon át rengeteget dolgoztam azért, hogy abban jobb legyek, s az elmúlt időszakban sikerült is 290 fölé jutnom, sajnos most nem” – nyilatkozta Csonka Zsófia. – „A gyorsnak a vége bosszantó, azt sajnálom. Jó formában voltam, 590-eket lőttem, most viszont közel tíz körrel gyengébbet, ami nem esik jól.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő