Csonka Zsófia olimpiai kvótát szerzett

A hét végén, a müncheni kvalifikációs Világkupán női sportpisztoly kategóriában az ötödik hely is elég volt a pécsi Csonka Zsófiának ahhoz, hogy megszerezze az olimpiai kvótát, hiszen az előtte állók közül csak a második helyezett versenyző nem rendelkezett még indulási joggal, így Csonka már biztos résztvevője a 2012-es londoni ötkarikás játékoknak.

A sportlövő a Világkupán 584 körös teljesítményével holtversenyben az első helyen jutott be a döntőbe, ahol néhány kisebb hiba miatt hátrébb csúszott, és az ötödik helyen végzett. Ám ezzel az eredménnyel is elérte, hogy a sportpisztoly 30+30-as versenyszáma mellett a 40 lövéses légpisztolyosok között is indulhat Londonban, ezzel Athén (2004) és Peking (2008) után a harmadik olimpiájára készülhet a huszonhét éves versenyző.

Csonka Zsófia korábban a Pécs Városi Lövész Klub versenyzője volt, a közelmúltban eligazolt a Bajnokok Olimpiai Sportegyesületéhez (BOSE), ám ma is a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. kezelésében lévő pécsi lőtéren edz. A komáromi klub igyekezett felkarolni az olimpiai reménységeket, köztük például a pécsi lövőt és a többszörös Európa-bajnok Sidi Pétert is. A sportolók ugyanakkor nem szakadtak el anyaegyesületüktől sem, hiszen a BOSE nem rendelkezik lőtérrel, így mindenki saját városában készül. Csonka még két rangosabb versenyen vesz részt (egyet idén, egyet pedig már csak jövőre rendeznek), ahol felmérheti olimpiai versenytársai képességeit.

A Pécsi Lövész Klubon belül Herbai János nyugdíjba vonulása miatt változások történtek. Herbai harmincöt évig volt a klub elnöke, most csak a Lőtér vezetésével foglalkozik, elnöki tisztét Ablonczy Orsolya légpuskás junior Európa-bajnok vette át, aki szakedzői végzettséggel is rendelkezik.

A hétvégén két versenyt is rendeznek a városi lőtéren (Nyírfa utca 8.). Szombaton a szabadidő-sportolóké lesz a főszerep a Regionális-kupa következő fordulójában, a vasárnapi meghívásos viadal célja pedig, hogy felkészülési lehetőséget nyújtson az Európa-bajnokságra és az ob-ra.

Tasi Tímea írása.

Hirdetés