Tombolt a Duna Aréna: döntőbe jutott Kenderesi!

Hihetetlen izgalmak után jutott be a férfi 200 méteres pillangó döntőjébe a pécsi Kenderesi Tamás: futamában csak Cseh László tudta megelőzni.

Szerdán ismét izgulhatunk majd a pécsi Kenderesi Tamásért, ugyanis 1.54.98-as idővel bejutott a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjébe kedden este! Tamás elképesztőt úszott, sokáig ugyanis 7. helyen állt, azonban begyújtotta a rakétákat, és a 2. helyre jött fel, csak Cseh László tudta megelőzni a futamban. A döntőbe a pécsi srác a 3. legjobb idővel jutott be.

Mindkét magyar, illetve a szám 2012-es olimpiai bajnoka, a dél-afrikai Chad Le Clos is a második futamban kapott helyet. Délelőtt Cseh és Kenderesi ellentétes előfutamot ment, hiszen előbbi toronymagasan a legerősebb idővel jutott tovább, míg utóbbinak hajráznia kellett a sikerhez.

Óriási szurkolásba kezdett a közönség, elképesztően erős volt a kezdés, Le Clos óriási tempót diktált, de Cseh – kicsit lemaradva – tartotta vele a lépést. Kenderesi féltávnál még csak hetedik volt, az utolsó hosszhoz érve azonban már negyedikként tűnt fel a víz alól. A két magyar üldözőbe vette a dél-afrikai klasszist, akit mindketten megelőztek, így a szurkolók az első és a második helyen is magyart ünnepelhettek. Cseh ideje valamivel rosszabb lett, mint délelőtt, akkor 1:54.08-at úszott, este 1:54.22-vel ért célba, míg Kenderesi javított, az előfutamban elért 1:55.96-hoz képest másodjára 1:54.98-cal csapott célba.

A közönség szinte úgy szurkolta végig a futamot, mintha döntő lett volna. A végén a két magyar egymást átölelve, tapsvihar közepette hagyta el a medencét.

– Nyerni kell, nyerni szeretnék! – válaszolta arra a riporteri kérdésre, hogy mit vár a szerdai döntőtől. Így legyen!

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés