Egymásra találtak az úszók és a pólósok

Az úszó- és vízilabda-versenysport, illetve a megyeszékhely valamennyi, úszni még nem tudó fiatalja profitálhat abból a rég várt megállapodásból, amelyet a PVSE, illetve a Pécsi Úszóiskola kötött egymással. Ennek keretében a jövőben együttesen igyekeznek magasabb szintre emelni a gyerekek úszásoktatását, majd a felmenő rendszerű és szakszerű kiválasztással jelentősen megnövelni mindkét sportág pécsi utánpótlás-bázisát.

Képünk illusztráció

– Legalább másfél évtizedes egyet nem értés, ellenérdekek, hogy ne mondjuk viszálykodás előzte meg a mostan megállapodást, így nem túlzás helyi sportágtörténeti jelentőségűnek titulálni – vezette föl az előzményeket Gyöngyösi Zoltán, a Pécs Városi Sportiskola Egyesület (PVSE) elnöke, illetve a Pécsi Úszóiskola vezetője.

– A Hullámfürdőben működő különféle úszóiskoláknak ugyanis a gyerekek minél hosszabb távú megtartása, nem pedig a versenysportba történő mielőbbi bekapcsolása állt érdekében, így hosszú évek óta alig érkeztek gyerekek az egyébként Bodor Richárd vagy újabban Biczó Bence személyében felnőtt-, illetve ifjúsági olimpikont is adó szakosztályba, sem a vízilabda-utánpótlásba. A másfél esztendeje életre hívott Pécsi Úszóiskola vezetői nyitottabbak voltak a kérdésre, az utolsó lökést azonban a szeptember óta a Hullámfürdőt is üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt., illetve a (még ma is aktív vízilabdázó) vezérigazgató, Vári Attila közvetítő tevékenysége adta – enged bepillantást a kulisszák mögé a sportvezető.

A lényeg pedig, hogy az úszóiskolák, illetve az úszó- és pólós szakosztály a jövőben a legnevesebb pécsi úszóedző, Sántics Béla szakmai felügyelete és koncepciója mentén egy cél érdekében hangolják össze tevékenységüket. Az úszás ugyanis nemcsak verseny-, illetve egészségmegőrző sportágként, hanem pusztán életvédelmi szempontból is különleges sportág, így minden gyereknek már kisiskolás korában kötelező jelleggel el kellene sajátítania az alapjait.

Erre kínál lehetőséget a most elfogadott szakmai koncepció, amely alapján a Pécsi Úszóiskolába érkező gyerekek egyhónapos ciklusokra osztott, egymásra épülő tanfolyamok során három, maximum négy ilyen, a Hullámfürdő gyerekmedencéjében kijárt kurzussal (azaz sokkal gyorsabban, mint általában a többi úszóiskolában) vízbiztos tudásszintig juthatnak. És itt kapcsolódnak be a projektbe a szakosztályok.

Ekkor ugyanis egy olyan szintfelmérő vizsga következik, amely során a szakemberek (természetesen a gyerekek, illetve a szülők szándékát szem előtt tartva) eldöntik, hogy az úszópalántákból a tehetségük szerint úszóversenyzőt vagy vízilabdázót érdemes-e nevelni. Illetve, és talán ez a legfontosabb újdonság, hogy ha egyikre sincs reális remény, nem tanácsolják el, illetve hagyják magára, mint eddig, hanem heti 2-3 alkalommal edzők által felügyelt, de szabadidős, rekreációs jelleggel folytathatja az úszást a Hullámban.

További érdekesség, hogy utóbbi szabadidős „szakosztályba” azok az idősebb (akár 10, 15 éves) fiatalok is bekapcsolódhatnak, akiket a korábbi, élsportoló-centrikus kiválasztás során mint túl korosakat eleve eltanácsoltak a medence közeléből.

Szűcs Zsolt írása.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés