Elhunyt Muhammad Ali

Hetvennégy éves korában elhunyt Muhammad Ali ökölvívó – közölte a legendás bokszoló családjának szóvivője.

Muhammad Ali az amerikai Arizona állam Phoenix városának egyik kórházában hunyt el. Az olimpiai bajnok, profi nehézsúlyú világbajnok Ali – aki több mint harminc éve Parkinson-kórban szenvedett – csütörtökön került légzőszervi problémákkal kórházba.

Ali, eredeti nevén Cassius Marcellus Clay Jr. 1942-ben született az Egyesült Államok egyik déli államában, Kentuckyban, Louisville városában. Nevét az ókori római politikusról, Caius Cassiusról kapta, aki ellenezte a rabszolgaságot.

Bokszolni 12 éves korában kezdett, majd annyira beleszeretett a sportba, hogy 16 évesen otthagyta az iskolát. Hatéves amatőr karrierje 1960-ban csúcsosodott ki, amikor Rómában félnehézsúlyban olimpiai bajnok lett. Első profi meccsén, 1960 októberében pontozással győzött a nehézsúlyú Tunny Hunsaker ellen, ezután 18 mérkőzést nyert meg sorozatban, 15-öt kiütéssel. Első profi világbajnoki címmérkőzésén, 1964-ben a verhetetlennek gondolt Sonny Listont kiütötte a hetedik menetben.

Az újdonsült világbajnok rövidesen bejelentette, hogy felvette az iszlám vallást és csatlakozott a híres polgárjogi harcos, Malcolm X vezette Iszlám Nemzete (Nation of Islam) nevű afroamerikai mozgalomhoz. Nevét ekkor változtatta meg először Cassius X-re, majd Muhammad Alira.

Ökölvívó karrierje azonban megbicsaklott, miután 1967-ben, a vietnami háború idején vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot. Emiatt bevonták a bokszengedélyét, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. Három évet kellett várnia, amíg a Legfelsőbb Bíróság igazat adott neki. Ali 1971-es, Joe Frazier elleni, a New York-i Madison Square Gardenben rendezett meccsét a 20. század összecsapásának nevezték. Frazier akkor osztatlan pontozással nyert ellene.

Három év múlva újból világbajnok lett, miután a kongói Kinshashában kiütött George Foremant. Ez a mérkőzés Dzsungelharc (The Rumble in the Jungle) néven vált ismertté.
Aztán 1975-ben Ali ismét megmérkőzött Frazierrel a Manilai Thriller (Thrilla in Manilla) nevet kapó mérkőzésen. Az ökölvívó közösségek nagy része egyetért abban, hogy ez volt Ali utolsó nagy meccse, amelyben 14 kegyetlen menet után győzött Frazier ellen.

Muhammad Ali 1981 decemberében végérvényesen visszavonult a profi ökölvívástól. Karrierje során 56 győztes mérkőzést vívott, ebből 37-et nyert kiütéssel, és mindössze ötször kapott ki. A legenda a becslések szerint 29 ezer ütést kapott a fejére. Az 1980-as évek eleje óta Parkinson-kórban szenvedő Alit betegsége sem gátolta meg abban, hogy szinte élete végéig utazzon és számos rendezvényen részt vegyen.

Muhammad Ali nevét egy amerikai szövetségi törvény is viseli, amely a bokszolók jogait hivatott szavatolni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés