11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálEmléktáblát kap Fűzy Ákos

Emléktáblát kap Fűzy Ákos

Halála első évfordulóján, szeptember 7-én a család, a barátok, sporttársak és a város képviselői jelenlétében emléktáblát avatnak a tragikusan fiatalon elhunyt kosárlabdaedző, Fűzy Ákos emlékére a Lauber Dezső Sportcsarnokban.


– Nem becsüli az a jelenét és jövőjét, aki elfelejtkezik a múltjáról. Fűzy Ákos a jelenünk része és alakítója, hiszen a múltban rengeteg örömöt szerzett nekünk munkájával, gazdagított és büszkévé tett minket sikerekkel, nagy győzelmekkel. Kezdeményezésem és hozzájárulásom a köszönet jele. Sajnálom, hogy egy tragédia után, így tehettem meg, ugyanakkor erőt ad, hogy mostantól a temetőn kívül is lesz egy hely, és épp a sportcsarnokban, a legendás sportember sikereinek helyszínén, ahol fejet hajthatunk Fűzy Ákos életműve és emléke előtt – foglalta csokorba gondolatait az emléktábla ötletét felvető, és a kivitelezésből jelentős anyagi részt is vállaló tv-riporter, Vujity Tvrtko.

– Általában örömmel szoktam venni egy-egy civil szervezet vagy polgárok kezdeményezését egykori, főként tisztes korban, egy teljes alkotói életet maguk mögött hagyó jeles pécsi emberek emléktábla-avatója kapcsán. Fűzy Ákossal annyiban más a helyzet, hogy ő élete teljében, még rengeteg megvalósítandó céllal, ötlettel, reménnyel telve, tragikusan fiatalon távozott, vagyis neki még nagyon is köztünk lenne a helye. Éppen ezért lesz különösen fájó az emlékezés a sportcsarnokban, egykori sikerei talán legfontosabb helyszínén, ahová hosszú éveken át ezer szállal kötődött – mondta Csizi Péter országgyűlési képviselő, sportért felelős pécsi alpolgármester.

A nyilvános emlékezés szeptember 7-én, vasárnap 13:45-kor kezdődik a sportcsarnok dél-nyugati előterében (ahol egyébként Fűzy Ákos egykori játékosa, Horváth Judit emléktáblája is található); míg a táblát pontban a tavalyi baleset időpontjában, 14:02 perckor leplezik le.

[box title=”Fűzy Ákos (1963 – 2013)”]Fűzy Ákos 1963. november 28-án született Pécsett. Nős, három lány édesapja. Játékosként a Pécsi Postás, a PVSK és a Kaposvári Táncsics SE csapatában is megfordult, edzői pályafutását a férfiaknál kezdte, dolgozott a PVSK-nál és a PVSK-Pécsváradnál is. A nőknél a PEAC-ban, majd a PVSK-ban az utánpótlás területén tette le a névjegyét, irányításával a fekete-fehérek kétszeres OIK-győztes, U20-as és B-csoportos bajnokok lettek. Tizenhárom évig segítette a MiZo-Pécs 2010-ben Rátgéber Lászlót másodedzőként, e pályaszakaszát két Euroliga-bronzérem, nyolc magyar bajnoki és kilenc kupaarany fémjelzi. Tevékenykedett az ifjúsági és a junior-válogatott szövetségi edzőjeként, a felnőtt női válogatottnál pedig Sterbenz Tamás, majd Rátgéber László szövetségi kapitány segítője is volt. 2008 júniusában lett a pécsi női gárda vezetőedzője, két év alatt egy bajnoki bronzig majd aranyig, továbbá két kupagyőzelemig vezette az együttest. 2010 nyarán szerződött vezetőedzőként Győrbe, ahol ugyancsak sikerült bajnoki aranyat kiharcolnia.[/box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő