Erdei Zsolt fél kilóval nehezebb kenyai riválisánál

A pénteki mérlegelésen kiderült, hogy minden idők legsikeresebb magyar profi ökölvívója, Erdei Zsolt fél kilóval nehezebb a kenyai Samson Onyangónál, akivel magyar idő szerint vasárnap hajnalban csap össze Atlantic Cityben. A 36 éves bokszoló pénteken a helyi Caesars Hotel aulájában vett részt a hivatalos mérlegelésen.

A mérlegre először a gála főmérkőzésének sztárjai, Sergio Martinez és Paul Williams álltak, akik 12 menetes középsúlyú világbajnoki meccsen vívnak meg egymással. Őket követte Erdei, aki a 8 menetes félnehézsúlyú mérkőzésre 174,8 fontot nyomva, azaz 79,3 kilogrammal léphet majd a szorítóba. Onyango 173,8 fonttal mérlegelt, amely átszámítva 78,8 kg.

“Nagyon régen kellett utoljára tartanom a súlyomat, és fogyasztanom, hiszen legutóbb cirkálósúlyban léptem a szorítóba – nyilatkozta Erdei Zsolt. – Szerencsére most sem volt gond, jól sikerült a felkészülésem, és a súlyom is a helyén volt. Jó formában érzem magam, és remélem, sikerül kihoznom magamból a legjobbat. Már két alkalommal bokszoltam Amerikában, és mindkétszer vastapsot kaptam, így szerintem tetszik majd most is a közönségnek, amit látni fog. Agilisabban fogok bokszolni, ennyi. Van még bennem bizonyítási vágy, érzem magamban az erőt és a szunnyadó lehetőségeket, amelyek remélhetőleg a felszínre törnek. Várom már a szombatot, hogy egy év után újra szorítóba léphessek.”

A Boksz Világszervezet félnehézsúlyú világbajnoki címét tavaly őszig közel hat éven át birtokló, majd a Boksz Világtanács cirkálósúlyú koronáját is megszerző, veretlen “Madár” (31 győzelem, 17 KO) magyar idő szerint vasárnap 3:55 órakor küzd meg afrikai ellenfelével Atlantic Cityben, a Boardwalk Hall-ban.